Miről is lehet beszélni a parasztemberekkel egy-egy összejövetel előtt, mint az időről, az időjárásról. Arról például, hogy az idén sehogyan sem akar itt hagyni bennünket a tél. Elmondtuk az időjárást mindenfélének, hogy miatta megint kiürült a szenesól, nem volt csikorgó hideg, de amikor napközben sem emelkedik nulla fok fölé a hőmérséklet, akkor bizony fűteni kell, nem is keveset. A háromnapos havazás azonban mégis meglepett bennünket, ugyancsak csodálkoztunk rajta, de nem volt mindenki borúlátó. Egyik fiatal barátom azt mondta, az utolsókat rúgja a tél, mire az idősebb csak annyit jegyzett meg, hogy bizony jókora rúgások ezek.
A hét végére már ígérik a meteorológusok a tavasziasabb időt, de a napokban, főleg reggelente, amikor nemegyszer kemény zúzmarás reggelre ébredtünk, a tavasz még ugyancsak távolinak tűnt. Az jutott eszembe, amit Mátyás-napon hallottam egy néprajzostól, hogy Mátyás nemcsak jégtörő, hanem ő az aki “kiosztja a sípokat a madaraknak”. Gondoltam az idén valamelyik másik “szent” fog itt sípokat osztogatni,de éppen Mátyás-napot követően az egyik reggel úgy öt óra tájban, amikor szintén zúzmarás reggelre ébredtünk, hallom a szomszédék fái felől a rigót. Tavaly és tavalyelőtt nekem is volt egy “saját” rigóm, minden reggel öt és hat óra között ébresztett, akár akartam, akár nem. Tulajdonképpen egymásnak “üzengettek”. Egyesek szerint párt keresnek ilyenkor, mások azt mondják a fütty területbehatároló is, vagyis tudtára adja a másiknak, hogy a hely foglalt. Érdekes, most nem az előttem levő diófán mondogatja hajnali énekét, hanem valahol a szomszédban. Lehet, hogy azért nem nálam hangol, mert a fenyő legtetejére egy bagoly fészkelte be magát, amit úgy vettem csak észre, hogy valaki keményen kergeti a fenyőfa teteje körül repkedő, cserregő szarkákat.
A rigót hallva mindjárt arra gondoltam, hogy ennek bizony mégiscsak “Mátyás osztotta ki a sípot” és ha még marad is néhány napig a kemény fagy, a madarak már tudják, hogy a tavasz itt van.
