Három történet következik itt, amely az ˝ Ének Bajsáról˝ címet viseli, feltehetően még a XIX. század közepe táján íródtak, de szerzőjük ismeretlen, így az aláíró csak közreadja, hogy a ma embere is megismerhessen néhány pillanatképet az akkor történtekről.
A Zákó família is megünnepelte nemcsak a görögkeleti, hanem a katolikus búcsút is. Mivel pedig a katolikus pap úgy hirdette, hogy Nagyboldogasszony ünnepének oktávája, nyolcada is van; azért illő volt, hogy a katolikus búcsút nyolc napig tartsák. Dehát ki bírna nyolc napig enni, inni? A házigazda segített ezen. Ott fogta a ringlispilt, mely éppen az ő kastélya előtt keringett egész nap a fiatalsággal. Nyolc napig húzott a ringlispil olyan fizetést, mintha állandóan üzemben volna. Mikor a vendégek elteltek, hogy sem enni, sem inni nem bírtak, a háziúr felültette őket a ringlispilre. A béresek őrült sebességgel forgatták a készséget. S mikor már minden vendég kiürült, akkor újból kezdték a vendégséget. Az oktáva közben természetesen péntek is esett. S mivel a szláv olyan lelkiismertes a böjtölésben, hogy az édesapját is agyonütné, ha pénteken húst enni látná: Zákóéknál is hústalan nap volt a péntek. Savanyú leves és túróscsusza volt az ebéd. Az új szolgáló a külső szállásokról szegődött be, szerette volna látni, hogyan esznek az urak. Ezt megtudva a háziúr közölte vendégeivel. Amint tehát a teknőnek is beillő tésztás tálakat asztalra tették, az egész társaság rárohant a tálakra, két kézzel kaparta ki a csuszát, tömte a szájába, a saját és mások zsebébe. Majd egymás fejére kenték a maradék csuszát. A félig nyitott ajtón bekukucskáló Treza szánakozással fordult el:
– No – mondja –, a mi malacaink otthon szebben esznek, mint az urak!
Rég letűnt idők. Drága, igen drága emlékek.
