2024. október 16., szerda

Mindenki karácsonya a főtéren

Az idén is megszervezték a Mindenki karácsonyát Topolyán a Rendezvények terén. A Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény növendékei vidáman díszítették az oviban készült díszekkel a karácsonyfákat, a helyi közösség, a Női Fórum és a Művelődési Ház is képviseltette magát, alkalmi zeneszámok csendültek fel, és meleg italokkal, mézeskaláccsal, szaloncukrokkal vendégelték meg a kicsiket.

Frindik Rózsika, a Női Fórum elnöke a szervezők nevében elmondta, hogy ezzel szimbolizálják a közelgő ünnepet, egyben köszönetet mondott az óvónőknek és a Bambi igazgatónőjének, hogy ilyen sok aranyos gyereket küldött ide, akik szemmel láthatóan jól is érezték magukat. Szeretnék, ha jövőre is több alkalommal ilyen szép számban összejönnének. Napok óta készültek az eseményre, mézeskalácsokat sütöttek, sós és édes sütemény, többféle cukorka, szaloncukor, mindenféle finomság asztalra került. Ezzel kedveskedtek a kisgyerekeknek, valamint meleg teával.