2024. október 13., vasárnap

Mindenki karácsonya a főtéren

Mindenki karácsonya mottóval a VMSZ topolyai Női Fórumának Nefelejcs kézimunkacsoportja szervezésében mintegy 200 óvodást vártak ma a Rendezvények terére, hogy saját készítésű díszekkel ékesítsék az ott található fenyőfákat. Az ovisok bevonásával több fenyő is ünnepi díszbe öltözik. A gyerekek érkezését délelőtt fél tízre várják, amennyiben az időjárás megengedi. Frindik Rózsa, a Női Fórum elnöke elmondta, hogy ez alkalommal forró teával, mézeskaláccsal, pogácsával és szaloncukorral kedveskednek az óvodásoknak, akik minden évben örömmel díszítik a fákat. Reméli, sokukat a szülők, nagyszülők is elkísérik, így válik mindenki karácsonyváró ünnepségévé az immár hagyományos esemény. Eső esetén az akciót elhalasztják december 13-ára.

A Nefelejcs csoport a hétvégén már szervezett egy évi végi programot, ugyanis szombaton a mézes-mázas délelőtt keretében a nagymamák régi receptje szerint sütöttek és díszítettek mézeskalácsot a Családfa nagycsaládos civil szervezettel karöltve.

A Női Fórum szorgos kezű asszonyai nem csak a gyerekeknek mutatták meg a titkos receptet, hiszen közel 20 kilogramm lisztet használtak fel már a mézes finomság elkészítéséhez, ebből több mint 1600 mézeskalács készült, melyet jótékonysági célokra ajánlanak fel.

Nyitókép: A gyerekek és a nagyszülők közösen készítették a finom és szép karácsonyi süteményt (Herceg Elizabetta felvétele)