2024. október 4., péntek

Az életet jelentő vér

A kimutatások szerint Topolya községben többen tettek eleget a Vöröskereszt felhívásának, mint az elmúlt évben

November első napjaiban kezdődött a Vöröskereszt topolyai szervezetének a kora őszi időszakra tervezett véradási akciója. Tegnap a hónap harmadik akciója alkalmával 41-en jelezték véradási szándékukat Topolyán a szervezet Petőfi brigád 7. címen működő székházában. A helyszínen elvégzett vizsgálatokat követően 34 egyén számára nyílt lehetőség vért is adni, aminek köszönhetően ezúttal 17.340 milliliter gyűlt össze.

Budimir Marić titkár elmondta, hogy a havi kimutatásokról, vagyis az összegyűjtött vér mennyiségéről, a véradásra jelentkezők és a tényleges véradók számáról, illetve az első alkalommal vért adókról majd csak decemberben tudnak pontos adatokat közzétenni, de már most nyilvánvaló, hogy többen tettek eleget a Vöröskereszt felhívásának, mint a múlt év ugyanezen hónapjaiban.

– Először is köszönetet szeretnék mondani azoknak az önkénteseinknek, akiknek a szervezésével és a helytállásával tudjuk, tudják az egészségügyi csapatok lebonyolítani a falvakban és Topolyán is a véradási akciókat. Köztudott, hogy egy-egy véradás alkalmával az önkéntesen hozzánk forduló humánus polgárok gyakorlatilag egy ingyenes, széles körű egészségügyi és vérvizsgálaton esnek át, és volt már rá példa, hogy bizonyos autoimmun betegségeik ilyen alkalomkor derültek ki. Ez pedig a mai világban, az egekbe szökött árak mellett egyáltalán nem elhanyagolható tény, nem beszélve arról, hogy időt is spórolhatnak vele az egyének, akik, miután minden rendben volt, és túl vannak a jövetelük célján, némi harapnivalóval tudják pótolni az energiájukat – kezdte a beszélgetést Budimir Marić, aki hozzátette, hogy a véradási akciók a jövő héten is folytatódnak.

– Zentagunarasra 22-én, vagyis kedden érkezik a Szabadkai Közkórház transzfúziós részlege a művelődési házba. Ezt követően 24-én ismét Topolyán szervezünk véradási akciót a székházunkban, amikor is elsősorban a nagykorúságukat betöltött, városunkban tanuló középiskolásokat várjuk, de minden olyan személyt is, akinek nem volt lehetősége megjelenni a korábbi alkalmakkor. Ezt követően Újvidékről várjuk Bajsára a helyi közösségbe és Gunarasra a faluházba a Vajdasági Vérátömlesztő Intézet csapatát. A novemberi véradási akció 30-ával zárul Pacséron. A faluban a már megszokott időben és helyszínen, 8-tól 10 óráig várjuk önkénteseinket – tudtuk meg a topolyai községi szervezet titkárától, aki felkérte azokat az egészséges polgárokat, akiknek lehetőségük van vért adni, hogy éljenek vele. Különös tekintettel azokra, akiknek a vércsoportja ritka. Kiemelte, hogy habár az országos vértartalékokkal kapcsolatban az illetékes hatóságok egy ideje már kongatják a vészharangot, a Szabadkai Közkórház vérkészletei, illetve azok hiánya miatt eddig egyetlen operációt sem kellett elhalasztani az intézményben. Ez pedig az észak-bácskai, illetve a Topolya községbeli véradók helytállásának is köszönhető, akik ugyan a korábbi években megszokott számhoz képest folyamatosan fogyatkoznak, de továbbra is szívügyüknek tekintik, hogy segítséget nyújtsanak a kórházakban fekvő rászoruló, életveszélyes állapotban levő beteg társaiknak.