2024. május 9., csütörtök

A morzsája is elfogyott

Második alkalommal szerveztek Rétesfesztivált a pacsériak

A hétvégén 2. alkalommal rendeztek Pacséron Rétesfesztivált a Vajdasági Magyar Szövetség helyi női fóruma szervezésében. A falubeliek igyekeztek bemutatni az előkészítési és a sütési folyamatot, illetve autentikus módon, kézzel készült túrós, meggyes, mákos, diós, almás, tökös finomsággal kínálni az érdeklődőket, a piacteret kézműves kirakodóvásár töltötte be.

A megnyitó ünnepségen Hunyadi Teréz, a házigazda szervezet vezetője mondott köszönetet minden jelenlevőnek, és a rendezvény megvalósítását segítőknek, majd Szabolcski Szabolcs tanácselnök köszöntötte a megjelenteket, és biztosította a helyi közösség támogatásáról a rendezvényt. A megnyitón szavalataikkal, hangszerjátékukkal és táncos produkciójukkal közreműködtek a helyi általános iskola diákjai, illetve a Pacséri Magyar Dalkör tagjai. A női fórum székházában a Szilágyi Gábor Amatőr Képzőművészek alkotásaiból nyílt tárlat. Hunyadi Teréz elmondta, hogy az idei fesztiválra sokkal több rétessel készültek mint tavaly, de a tények azt mutatják, hogy még ez sem volt elég.

Laki Elvira nyújtja a rétes tésztáját (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Laki Elvira nyújtja a rétes tésztáját (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– A rétestészta kézzel történő előkészítése igen nehéz, időigényes feladat, és bizony ezt a tudást már csak az idősebbek őrzik, és ha mi, ifjabbak nem tudjuk folytatni a hagyományát, akkor előbb-utóbb kiveszik a módszere és a gyakorlata. A fesztivál előtt több nappal már összefogtunk hatan a falunkból, és készítettük a kalácsot, nem volt egyszerű, bevallom, hiszen folyamatosan működött a szervezetünk székházának a sütője ebben a hőségben. Mi fogadtuk az előzetes rendeléseket, illetve voltak olyanok is, akik értékesíteni érkeztek, de még így sem tudtuk kielégíteni a vásárlói igényeket. Ebből tanulva igyekszünk majd jövőre még több finomsággal készülni – nyilatkozta Hunyadi Teréz, aki azt is hozzá tette hogy a falubeliek mellett Topolyáról, Kishegyesről, sőt még Becséről is befutott hozzájuk rendelés. Laki Elvira a tészta kézi nyújtását mutatta be az arra járóknak.

– A tészta összetevőiben nincs gyakorlatilag semmi ördöngösség, viszont annál nehezebb átdolgozni, előkészíteni. Teljes mértékben érvényes rá az a kifejezés, hogy „addig kell rajta dolgozni, amíg nem csöpög a mennyezet”. Meg kell várni, hogy „nyöszörögjön”, vagyis nagyon simára ki kell dolgozni, aztán pihentetni. Legalább fél óráig kell gyúrni, illetve odacsapkodni a tál falához, hogy a beleszorult levegő kiszabadulhasson. Nagyon sokban függ a tészta minősége a liszt sikértartalmától. Ha kiszakad a tészta nyújtáskor, akkor találékonyság kell a lyukak „foltozásához” – mesélte Laki Elvira, aki bevallotta azt is, hogy a rétes tésztájának a kézi előkészítésére egy száz felé szakadó, a munkahelyén és a családjában is helyt álló családanya igencsak ritkán adja rá a fejét. Az emberek inkább enni szeretik, mint készíteni, amit a rendezvény is ékesen bizonyított. Hiszen a pacséri rétes iránt akkora volt a kereslet, hogy aki nem rendelt előre a szervezőktől, vagy nem igyekezett idejében érkezni a piactérre, annak nem jutott a finomságból. Esetleg a rétesrudak végéből lecsippentett tésztából készült szintén finom édességgel, a zsírban kisütött úgynevezett parasztrétessel tudta csillapítani a hagyományos étel iránti vágyát.

Kisült a pacséri rétes – mutatja Hunyadi Teréz, a női fórum vezetője (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Kisült a pacséri rétes – mutatja Hunyadi Teréz, a női fórum vezetője (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)