2024. május 12., vasárnap

Korlátok hozadéka

Tapasztalt és ifjú képzőművészek alkottak a 9+1 Nemzetközi Művésztelep mesterműhelyében – Szombaton kiállítás

A több mint négy évtizedes múlttal rendelkező 9+1 Nemzetközi Művésztelep 20. alkalommal szervezte meg mesterműhelyét, aminek ezúttal Kerekes Sándor volt a házigazdája, illetve szelektora, és a tábor címeként a Korlátok hozadéka elnevezést jelölte meg.

– Minden tapasztalásnak van úgynevezett lerakodása az emberek lelkében, és mi egy lehetetlennek nevezhető időszak után vagyunk, aminek hatása volt az egészségünkre, a gazdasági mutatókra is. A művésztelepek elsősorban alkotói találkozók, de ugyanúgy értelmiségi összejövetelek is, hiszen eszmét cserélünk, beszélgetünk sok mindenről, és a művész emberek végtelenül érzékenyek a körülöttünk zajló világra. Ezt a képzőművészet berkeiben kialakult több évtizedes barátságaim mentén is el tudom mondani, van, akikkel több, mint 50 éve tartjuk a kapcsolatot, barátok vagyunk. Az a bizonyos járvánnyal terhelt időszak nagy nyomott hagyott sokunkban, mert ugyan virtuálisan tudtuk a kapcsolatot tartani, de a közvetlen emberi kötelékek hiányoztak mindannyiunknak. Persze voltak olyanok is, akik magányos farkasként élik meg az alkotási folyamatot, számukra nem okozott akkora terhet az az időszak – kezdte a beszélgetést Kerekes Sándor, aki azt is hozzá tette, hogy a múlt elemzése mellett fontos belegondolni, hogy mi előtt állunk a történtek, illetve a jelenlegi helyzet után.

Kerekes Sándor a 20. mesterműhely házigazdája (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Kerekes Sándor a 20. mesterműhely házigazdája (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– Mint ahogy a tisztességes szabadkai, vagy akár bácskossuthfalvi házigazda is gondol a téli időszakra, úgy mindannyiunkban kell, hogy legyen egyfajta előrelátás az előttünk álló időszakra vonatkozóan, és ezt is igyekeztünk beleszőni a mesterműhely alkotói folyamatába. Természetesen kihangsúlyoztam ezúttal is, hogy a meghatározott témát nem kötelező figyelembe venni, ellenben az, hogy kissé sötétebb árnyalatú, flekkel tarkított alkotások születtek, az arról tanúskodik, hogy valamilyen módon azért hatással volt a munkafolyamatra. Tehát így munkálkodtunk mi Bácskossuthfalván, az ittlét, az együttlét örömével, azzal, hogy több meghívottunk, kedves barátom más kötelezettsége, korábbi elígérkezése miatt nem tudott jelen lenni, mivel ez az időszak igen mozgalmas a családok, az alkotói műhelyek életében – hallhattuk az ez évi szelektortól, majd Forró Krisztián telepvezető elárulta, hogy Bácskossuthfalván nagy tiszteletnek örvendenek a 9+1 Nemzetközi Művésztelep vendégei, és a mesterműhely idei csapatát is igyekeztek jó házigazdaként fogadni. Ezt pedig a falubeliek aktív közreműködésével és összefogásával sikerül évről évre megoldani.

– A mesterműhelyben olyan hasonló gondolkodású, elismert alkotók fordulnak meg általában, akik ismerik és kedvelik egymást, és szeretnek együtt dolgozni. Telepünk a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű vajdasági rendezvény, de a bácskossuthfalvi helyi közösség, Topolya község, a tartományi szervek, és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül Magyarország kormánya is támogatott bennünket. Mesterműhelyünket ezúttal is egy rögtönzött kiállítással zárjuk, ami az idei évben egybe esik az augusztus 20-ai Szent István-napi ünnepi koszorúzással, amit falunk helyi közössége a Monográfia Helytörténeti Egyesülettel karöltve szervez 18 órától – tudtuk meg a telepvezetőtől, aki ezúttal is meghívót intézett minden képzőművészet iránt érdeklődő polgárhoz, hogy tekintse meg Bácskossuthfalva legjelentősebb képzőművészeti eseményét.