2024. július 18., csütörtök

Napsugaras táborzáró

Véget ért a népszerű zentagunarasi gyermekprogram – Kedvező visszajelzések, jövőre folytatás

A héten ért véget a Napsütötte nyári tábor Zentagunarason. A népszerű gyermekprogram szinte az egész nyári szünet ideje alatt tartalmas foglalkozásokat biztosított a helyi és környékbeli gyerekek számára. Kádár Krisztinától, a tábor szervezőjétől megtudtuk, hogy számos civil szervezet vett részt a program kivitelezésében.

– A tábort idén szerveztük meg hatodik alkalommal, és mint a korábbi években, úgy most is nagyon sok résztvevője volt. A foglalkozások során sok civil szervezet segédkezett, közreműködött a Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület, a Csipkerózsa kézimunka csoport, az Armida Nőszervezet, a Mag Hagyományápoló Egyesület, a Zentagunarasi Ifjúsági Szervezet és a Fáklya Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A topolyai Bethesda Szeretetszolgálat tagjaival is volt egy külön foglalkozása a gyerekeknek, valamint több magánszemély is tartott foglalkozásokat – mondta el Kádár, majd arról is szólt, hogy az idén is nagy volt az érdeklődés a tábor iránt, ahol többféle foglalkozás is várta a résztvevőket.

– Kedden és csütörtökön tartottunk foglalkozásokat, és volt olyan alkalom, amikor negyvenöt-ötven gyermek is összejött. Többségében helyi gyerekek vettek részt, de voltak környékbeliek is, akik a nagyszülőknél nyaraltak. Idén a tábor programjában volt népi játékos foglalkozás, ami során valamilyen hangszerrel ismerkedtek meg a gyerekek, és népi játékokat játszottak. A Bethesda tagjaival akrillal festettek, és az itt készült alkotásokat kiállítjuk a 27-ei újkenyérünnepen. A Csipkerózsa kézmunka csoporttal kis párnákat és nyuszikat készítettek, s közben kicsit megismerték a kézimunka folyamatát. Egy helyi termelő megismertette a gyerekekkel a méz készítését, emellett készítettünk nemez labdákat. A tűzoltók tűzoltós vizes játékokat szerveztek a gyerekeknek, a tűzoltóotthonnál. Ezt nagyon élvezték, és tekintettel a forróságra, a tűzoltókamionból meg is locsolták őket, aminek külön örültek. A játszótéren akadálypályát készítettünk számukra, amit ugyancsak nagyon kedvelnek, az Armida Nőszervezettel pedig műanyag palackokból malacperselyt készítettek. Volt só-liszt gyurma készítése, és elkapták a receptet is, hogy maguk is tudjanak készíteni. Idén is volt kincskeresés a falu területén, amely során bizonyos feladatokat kellett megoldaniuk a település különböző pontjain. A kicsikkel eközben egyik tanítónéni foglalkozott, mivel ez a nagyobb gyerekeknek szánt program volt. A nyári tábor egy közös rendezvénnyel zárult, ahova minden gyereket és foglalkozásvezetőt elhívtunk – számolt be a szervező.

A nyári tábor kapcsán a szervezők nagyon jó visszajelzéseket kaptak a szülőktől, örülnek, hogy megszervezték, mondta el Kádár. A szülők tudják, hogy a gyerekek jó helyen vannak, ahol foglalkoznak velük és számos programban vesznek részt, ahelyett, hogy otthon mobiloznának.

– Nagyon örülünk, hogy az idén még több gyermek volt, mint a korábbi években. Természetesen, a jövő évben is meg fogjuk szervezni. Különböző újításokat és újabb programokat tervezünk, de a hagyományos, jól bevált programok is megmaradnak, mert azokat a gyerekek nagyon szeretik – mondta el a szervező, majd arról is szólt, hogy az idei évben a rendezvény főbb támogatói a zentagunarasi helyi közösség és Topolya község önkormányzata voltak.