2024. május 8., szerda

Elkészült a Pék utca Zentagunarason

Újabb szakasz kap zúzott követ

Zentagunarason a közelmúltban sikerült befejezni a Pék utca újraaszfaltozását. A fejlesztés kapcsán Sípos Hajnalka, a helyi közösség titkára elmondta, hogy egy régi tervet sikerült megvalósítani.

– A mostani munkálatok során a tervek első fázisát sikerült megvalósítanunk. Valójában az elképzelés az, hogy a meglévő háromméteres utat egy méterrel szélesítsük ki, viszont az anyagi keretek ezt nem tették lehetővé, mert nemcsak a szélesítést kellett elvégezni, hanem át is kellett húzni új aszfalttal. Ezért most csak egy félméteres szélesítést tudtunk megoldani, de ezzel is elértük, hogy a három és fél méteres úton kényelmesen lehet közlekedni. Az útpadka felhasználásával két autó is könnyebben, biztonságosabban elfér egymás mellett. A mellékutcák, a járdák becsatlakozása is elkészült. A következő fázis a járdák felújítása lesz. Természetesen, nem vetettük el azt az elképzelést sem, hogy további fél méterrel szélesítsük ki az utat – számolt be a titkár, majd arról is szólt, hogy a Pék utca a falu egyik legforgalmasabb utcája, itt található a pék, a templom, a tejátvevő... A munkák most véget értek, az őszi időszakban azonban még kihelyezik az útjelző táblákat.

A most befejeződött beruházás mellett a zentagunarasiak további útfejlesztéseket is terveznek.

– Folyamatban van még a Gunaras és Zentagunaras közötti út egy újabb szakaszának kikövezése. Aszfaltréteget egyelőre nem tudunk rá biztosítani, viszont a tartományi pályázaton nyert összegből az önkormányzat biztosítani tudja, hogy egy újabb szakasz kikövezése elkészüljön. Nagyon sokat jelent, hogy elkészül az út alapja, mert ezzel megoldjuk, hogy az ott lévő szállások lakói is biztonságosan tudjanak közlekedni, rossz időjárás esetén is. Reményeink szerint a következő időszakban megjelenik egy olyan pályázat, amit ki tudunk használni, és erre az alapra aszfaltréteg kerülhet. A meglévő alappal ez sokkal olcsóbban és könnyebben kivitelezhető majd. Sokan felvetették, hogy talán tönkremegy az alap. Tapasztalatból tudjuk, hogy a használat révén még jobban bedöngölik a földbe, és így egy nagyon jó alapot fog képezni az útnak. A felső kőréteget javítani kell, de miután rákerül az aszfalt, tökéletes lesz – tudtuk meg a titkártól.

Az utak kapcsán a helyi közösség fontosnak tartotta két tervdokumentáció elkészítését is. Ez két rázóra vonatkozik, közülük az egyik a Petőfi Sándor utcánál becsatlakozó földes úton lesz. Itt az jelenti a gondot, hogy a rázót két ház között kell megépíteni, így a vízelvezetést elég nehéz megoldani. A másik rázó a Kodály Zoltán utcába becsatlakozó földes úton lesz, és itt is az a gond, hogy két ház között lesz a becsatlakozás. Mindkét helyszín hosszú ideje problémát jelent, számolt be Sípos, majd elárulta, hogy a mérnökök találtak megoldást a vízelvezetésre, és elkészültek a tervek. Bíznak benne, hogy az idén vagy a jövő év elején megkezdhetik a kivitelezést.

Nyitókép: Új aszfaltréteg a kiszélesített utcán (Lakatos János felvétele)