2024. május 9., csütörtök

Államalapítónk öröksége

Megemlékezés Bácskossuthfalván

Bácskossuthfalva helyi közössége a Monográfia Helytörténeti Egyesülettel karöltve, valamint a katolikus és a református egyház közreműködésével az idén is megtartotta hagyományos Szent István-napi megemlékezését a művelődési ház udvarában. A jelenlevőket Papp László tanácselnök köszöntötte, majd Nagy Tibor tartott történelmi visszatekintőt, hangsúlyozva Szent István történelmi nagyságát.

– A jeges Északi-tengertől az Adriai-tengerig egyetlenegy állam az, amely kiállta a történelmi viharok próbáját, és évszázadokon át talpon tudott maradni. Persze Magyarországnak is voltak nehézségei, megpróbáltatásai, de senki sem tudta eddig az országot tartósan megtörni. Azért, mert István jó munkát végzett, szilárd alapokra helyezte a Magyar Királyság működését. Ezzel együtt az európai kereszténység egyik komoly tartópillérét is megalapozta, amit sem a tatár sem a török nem tudott elpusztítani – hangsúlyozta Nagy Tibor, aki széttépázott nemzetünk tagjai felé üzenet értékűnek nevezte Szent István örökségét.

Hadik Gyula Szent Istvánt ábrázoló szobra a művelődési ház udvarán (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

Hadik Gyula Szent Istvánt ábrázoló szobra a művelődési ház udvarán (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– A világ számos országában élnek nemzetünk tagjai, és a XX. század szétdarabolta Magyarországot, és napjainkra sajnos minden harmadik magyar nem az anyaország határain belül él. Ugyanakkor nemzetünk egységes, és ezt azért is merem bizton állítani, mert például mi Bácskossuthfalván is ugyanazt ünnepeljük augusztus 20-án, ugyanazt tiszteljük Istvánban, mint az anyaországiak, vagy mint Amerikában, Új-Zélandon vagy máshol. A nyelvünk, a kultúránk, a múltunk, a hitünk és a vallásunk is egységes, tehát mi is egységesek vagyunk. Bízzunk benne, hogy Szent István öröksége az előttünk álló évszázadokban is összetartja nemzetünket – hangsúlyozta egyebek mellett Nagy Tibor.

Ezt követően Csáti Szabó Lajos, a falu református lelkipásztora méltatta a régmúlt idők verejtékes földműves munkálatainak emlékét, és a maiak szorgalmas munkájának az eredményét, ami az isteni gondviselés nélkül mit sem ér. Ez után Tóth József katolikus plébános mondott áldást, majd megszegte az új kenyeret. Az eseményen a református gyülekezet kórusa teljesített énekes szolgálatot, Beke Edit kántor vezetésével. Hadik Gyula szobrának megkoszorúzása után a művelődési ház teraszán megnyílt a 9+1 Nemzetközi Művésztelep mesterműhelyének festményekből, pasztellrajzokból, grafikákból, illetve keramikus munkákból összeállít tárlata.

Nyitókép: Nagy Tibor méltatja Szent István életművét (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)