2024. május 9., csütörtök

Zentagunaras egy összetartó közösség otthona

A Magvető-élújság sorozata újabb állomásához érkezett

Hétfőn este utolsó előtti állomásához érkezett a Magyar Szó Magvető mellékletének élőújság-sorozata. A zentagunarasi Gracza János Színjátszó és Irodalmi Egyesület felújított épületébe több helyi termelő is ellátogatott. A Pimpimpáré és Gézengúz táncegyüttes bodrogközi táncaival kápráztatta el a közönséget.

Fekecs József, a zentagunarasi helyi közösség tanácsának elnöke beszédében elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számukra, hogy házigazdái lehetnek az élőújságnak.

A Pimpimpáré és a Gézengúz táncegyüttes bodrogközi táncokat adott elő (Fotó: Gergely Árpád)

A Pimpimpáré és a Gézengúz táncegyüttes bodrogközi táncokat adott elő (Fotó: Gergely Árpád)

– Bátran kijelenthetem, hogy Zentagunaras egy fejlődő, nyugodt, összetartó közösség. Jó itt élni, és ezt az itthon maradó vagy külföldről visszaköltöző fiatalok száma is bizonyítja. Remélem, hogy az előttünk álló időszak eseményei biztosítani fogják az ilyen és ehhez hasonló kis magyar közösségek megmaradását, ahogyan azt is, hogy a magyar nyelvű média is elérhető lesz számunkra, hiszen szeretnénk, hogy majd az unokáink is olvashassák a Magyar Szó napilapot – mondta Fekecs József tanácselnök.

Nagy Hunor tekerőlanton játszott (Fotó: Gergely Árpád)

Nagy Hunor tekerőlanton játszott (Fotó: Gergely Árpád)

Ezt követően Varjú Mártával, a Magyar Szó főszerkesztőjével és Tóth Péterrel, a topolyai szerkesztőség oszlopos tagjával Gulyás Réka újságíró beszélgetett. Varjú Márta mindössze néhány nappal korábban vehette át a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának állami kitüntetését, melyet a jelenlévőknek is megmutatott. A kitüntetés kapcsán elmondta, hogy több mint tizenkét éve a Magyar Szó főszerkesztője, és úgy érzi, ez egy visszajelzés arra, hogy valamit jól csinált az elmúlt évtizedekben.

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője megmutatta a nemrégiben átvett Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának állami kitüntetését (Fotó: Gergely Árpád)

Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője megmutatta a nemrégiben átvett Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának állami kitüntetését (Fotó: Gergely Árpád)

– Azért nagyon fontos, hogy most itt lehetünk, mert így szemtől szemben találkozhatunk azokkal, akik olvassák, szeretik és továbbadják az újságot. Sokrétűen próbáljuk az olvasótábor igényeit kielégíteni, nagyon odafigyelünk arra, hogy a legaktuálisabb kérdésekről mindig naprakész információkkal szolgáljunk. Azért vagyunk ma este is itt, mert a lakosság nagy része mezőgazdasággal foglalkozik, és az ehhez fűződő kérdésekre első kézből kaphatnak válaszokat a jelenlévők – tette hozzá Varjú Márta főszerkesztő.

Kadvány Júlia-Kadvány Balázs néptánckettős (Fotó: Gergely Árpád)

Kadvány Júlia-Kadvány Balázs néptánckettős (Fotó: Gergely Árpád)

A rendezvény folytatásában két újabb különleges produkciót kísérhetett figyelemmel a nagyérdemű közönség, Nagy Hunor és a Kadvány Júlia–Kadvány Balázs néptánckettős jóvoltából. A Magvető szerkesztője, Varga Attila az aktuális mezőgazdasági helyzetről beszélgetett vendégeivel, Újhelyi Ákos magiszterrel, köztársasági parlamenti képviselővel, dr. Molnár Viktorral, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatójával és Vas Árpád zentagunarasi falugazdásszal.

Varga Attila dr. Molnár Viktorral, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatójával és Vas Árpáddal, a helyi falugazdásszal is beszélgetett (Fotó: Gergely Árpád)

Varga Attila dr. Molnár Viktorral, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatójával és Vas Árpáddal, a helyi falugazdásszal is beszélgetett (Fotó: Gergely Árpád)

– Mindig is nagyon fontosnak tartottuk a termelőkkel az élő és közvetlen kapcsolatot, és ezért mindig igyekeztünk tenni, hiszen így tudtunk haladni. Tartományi szinten is igyekszünk évről évre kedvezőbbé tenni a lehetőségeket a termelők számára. Természetesen önöknek már segítségül szolgál a Vajdaság-szerte működő falugazdász-hálózat is, amely a napi aktuális dokumentáció kitöltése mellett a pályázati rendszer útmutatásában is segítséget nyújt. A Tartományi Mezőgazdasági-fejlesztési Alap 2002-ben jött létre, és elsődleges célja a családi gazdaságok támogatása volt, mégpedig az öntözések fejlesztése. Ez a lehetőség az évek során bővült, és 2015-ben már hat-hét kedvezményes kölcsönforma létezett. Ezt az idén már tizenhárom kedvezményes kölcsöntípusra bővítettük – mondta dr. Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatója.

Újhelyi Ákos mgr., köztársasági parlamenti képviselő a legaktuálisabb fejleményekről beszélt a mezőgazdaságot érintően (Fotó: Gergely Árpád)

Újhelyi Ákos mgr., köztársasági parlamenti képviselő a legaktuálisabb fejleményekről beszélt a mezőgazdaságot érintően (Fotó: Gergely Árpád)

Újhelyi Ákos mgr., köztársasági parlamenti képviselő elmondta, hogy pontosan egy éve, márciusban járt a Gracza János Színjátszó- és Irodalmi Egyesület felújított épületében, akkor a vezetőség elmesélte, milyen erőfeszítések árán került az épület vissza a tulajdonukba egy téves magánosítás után.

Több helyi termelő is ellátogatott az élőújságra (Fotó: Gergely Árpád)

Több helyi termelő is ellátogatott az élőújságra (Fotó: Gergely Árpád)

– Az Önök kitartásának és munkájának köszönhetően valósulhatott meg ez a művelődési ház, ami azt jelenti, hogy egy jó és összetartó közösségről van szó. Szeretném ezúton is megköszönni a helyiek erőfeszítéseit. Az, hogy ma itt vagyunk, azt bizonyítja, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség számára fontosak a kis közösségek, az önök közössége is, valamint folyamatosan a termelők javáért dolgozunk mi magunk is. Folyamatosan szervezzük ezeket a találkozókat, ahol személyesen is találkozhatunk önökkel, és ahol el tudják mondani azokat a dolgokat, amikkel a mindennapi tevékenységük során szembesülnek – tette hozzá Újhelyi Ákos mgr.

A helyi óvodások is színpadra léptek (Fotó: Gergely Árpád)

A helyi óvodások is színpadra léptek (Fotó: Gergely Árpád)

Az eseményen jelen volt Topolya község polgármestere, Szatmári Adrián is. Az élőújságot a helyi óvodások fellépése és a Tácsi tamburazenekar produkciója zárta.

A Magyar Szó kiadványait is megvásárolhatták az érdeklődők a helyszínen (Fotó: Gergely Árpád)

A Magyar Szó kiadványait is megvásárolhatták az érdeklődők a helyszínen (Fotó: Gergely Árpád)

Nyitókép: Varjú Mártával, a Magyar Szó főszerkesztőjével és Tóth Péterrel, a Magyar Szó tudósítójával Gulyás Réka újságíró beszélgetett (Fotó: Gergely Árpád)