2024. május 9., csütörtök

Bajsa hősei

Készenlétben állnak vészhelyzet esetére, kiveszik a részüket a falubeli programokból, családi napra készülnek

Bajsán nagy hagyománya van az önkéntes tűzoltóság kötelékéhez tartozni. Ez a hivatástudat a családokban mondhatni apáról fiúra, anyáról leányra, immár unokára öröklődik – hangsúlyozta Cesznak Arnold, aki kiemelte, hogy a lánglovagok nem csupán vészhelyzet esetén igyekeznek helytállni, de egyesületük a falu közösségi életének is aktív résztvevője, szervezője.

– Miután az eszközbeli feltételeink is megteremtődtek, a közelmúltban kilenc aktív tagunknak sikerült teljesítenie a szakvizsgát, az önkéntes tűzoltó-egyesületek hivatalos bejegyzéséhez szükséges állami követelményt. A következő vizsgaidőszakban is lesz további néhány tagunk, aki jelentkezett a vizsgára. Kis falu lévén, kisebb létszámú testületként a harmadik kategóriába kaptunk besorolást. A jövőben is igyekszünk odafigyelni a ránk vonatkozó pályázati kiírásokra, hogy tudjuk frissíteni, bővíteni a felszerelésünket. Az eszközeink beszerzésében eddig is számíthattunk a bajsai helyi közösségre, illetve Topolya község és a községi tűzoltószövetség támogatására – kezdte a beszélgetést Cesznak Arnold, aki szólt arról is, hogy a bajsai tűzoltótestület jövőre ünnepli a szervezet hivatalos bejegyzésének 90. évfordulóját.

– A múlt évünk átlagosnak mondható bevetésszámmal telt. Ehhez hozzátartozik, hogy sajnos két családi ház tűzesetéhez is riasztottak bennünket, illetve kisebb szántóföldi tüzekhez, lángra kapott út menti bozótoshoz kaptunk bejelentést. A tavalyi nyár nem volt túl viharosnak mondható, csupán néhány kidőlt vagy áramvezetékre zuhant fához, letört nagyobb ág eltakarításához hívtak bennünket a falubeliek. Bajsa abban a szerencsés helyzetben van, hogy Topolya, azaz a topolyai hivatásos és a Dr. Hadzsy János önkéntes egység bő 10 percnyi távra van tőlünk gépkocsival, így vészhelyzet esetén bármikor számíthatunk a segítségükre – hangsúlyozta a Bajsai Önkéntes Tűzoltó-egyesület elnöke, aki azt is elmesélte, hogy idén is szeretnék megszervezni a tavaly nagy sikert aratott családi tűzoltónapot.

– Tavaly elsősorban Topolya községből vártuk a résztvevőket, a gyerekeket. Az idén szeretnénk a Délvidéki Önkéntes Tűzoltóhálózat közreműködésével lebonyolítani szélesebb körben. Magyarországi résztvevőkre is számítunk majd, akik szakelőadásokkal érkeznek bővíteni a rendezvényünkön részt vevő tűzoltók tudását. A programot a nyári vakáció idejére tervezzük, amikor már a gyermekek felszabadulnak az iskolai kötelezettségeik alól – zárta a beszélgetést Cesznak Arnold. A bajsai önkéntes lánglovagok, illetve a zászlójuk a hétvégén áldásban részesült a Szent Flórián tiszteletére celebrált hálaadó szentmise keretében, a helyi Nagyboldogasszony római katolikus templomban ft. Tóth József atya közreműködésével. Ezt követően megkoszorúzták a Kúnszabó József és Liszka Márton által 1918-ban felállított bajsai Szent Flórián-szobrot.

Nyitókép: A Bajsai Önkéntes Tűzoltó-egyesület zászlója áldásban részesül (BÖTE)