2024. október 14., hétfő

Százhatvankilenc éve élő fogadalom

A hétvégén kezdetét vette az Illés-napi rendezvénysorozat Temerinben

Pénteken a Juventus énnekkar közös öröméneklésével kezdődött meg az idén a temeriniek fogadalmi ünnepéhez kötődő rendezvénysorozat. A helyiek a mai napig szigorúan betartják azt az ígéretet, amelyet őseik 169 évvel ezelőtt tettek. Az ezernyolcszázas évek közepén ugyanis július második felében rendszeresen elverte a jég a termést a település határában: azóta Szent Illés napján a temeriniek munkaszünetet tartanak.

Manapság már össznépi vigadalommá alakult a fogadalom, és rendezvények sorozatával ünnepel a helyi magyarság. A pénteki közös éneklést követően szombaton a helyi Kárász Horgászegyesület szervezésében tartották meg a Jó Pajtás gyermeklap horgászversenyét a Ferenc-csatorna óbecsei szakaszán. Este viszont tíz csoport közös kiállítása nyílt meg a Kókai Imre Általános Iskolában: a temerini és óbecsei amatőr festők, a helyi képzőművész diákok és fotósok mellett bemutatkoztak az Első Helyi Közösség, a Kertbarátkör és a Boldog Gizella szakkörök kézimunkázói, a vajdasági viseletkészítő csoport, a Szigeti Sándor Méhészegyesület, de Balogh István természetfotós és Kurilla Sándor mozaikkészítő munkáiból is láthatnak válogatást az érdeklődők. A kiállítások mindennap 9-től 18 óráig tekinthetőek meg szerdáig, amikor 16 óráig fogadják a látogatókat.

Szerdáig tíz csoport közös kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Kókai Imre Általános Iskolában (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)

Szerdáig tíz csoport közös kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Kókai Imre Általános Iskolában (Fotó: Tóth D. Lívia felvétele)

A város az idén ünnepli fennállásának 690 éves évfordulóját: ennek jegyében a kiállításmegnyitót követően a Temerini Múzeumbarátok Egyesülete tartott helytörténeti előadást. A vasárnap sem telt eseménytelenül: a reggeli órákban a helyi Fácán Vadászegyesület szervezett agyaggalamblövő-versenyt, majd délelőtt 11-kor megáldották a Ferro telepi Hajduk keresztet is. Délután a Tájház adott otthont a második alkalommal megszervezett Temerini Médiatalálkozónak, melynek keretein belül megnyílt Németh Mátyás fotókiállítása is.

A holnapi családi nap keretében 17 órai kezdettel a Vándor Bábszínház, a Széchenyi István Hagyományőrző Lovas Egyesület és a Hunor Hagyományőrző Egyesület várják programjaikkal a gyerekeket és szüleiket, este viszont a Szirmai Mároly Magyar Művelődési Egyesület csoportjainak bemutatkozását élvezhetik a látogatók a vásártéren. Illés próféta napján a hagyományos ünnepi menettel, szentmisével és hajnalig tartó mulatsággal emlékeznek meg fogadalmukról a temeriniek.