2024. október 10., csütörtök

Elbúcsúztatták a telet

Temerinben több százan vettek részt a farsangi felvonuláson

Minden évben a hamvazószerda előtti hétvégén szervezik meg a nagyböjt előtti utolsó farsangi mulatozást. Temerinben több száz résztvevő búcsúztatta el a telet vidám hangulatban, fúvószenekar kíséretében. A gyerekek mellett a felnőttek is örömmel bújtak álarc mögé és vonultak a menetben, vagy szemlélték a hangos és színes tömeget.

A több mint húsz éve rendszeresen megtartott farsangi felvonulás idén is az Első Helyi Közösség és civil egyesületek összefogásával jöhetett létre.

 

Kasza Jennifer felvétele

Kasza Jennifer felvétele

Varga Flórián, a helyi Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület elnöke kiemelte, hogy a temerini magyarság minden évben tömegesen vesz részt a rendezvényen.

– Az a célunk, hogy mindenki kimulassa, jó érezze magát, valamint hogy elűzzük a telet és a rossz szellemeket. Elsősorban a bőgőtemetés a lényeg.  Ez már egy hagyomány itt, Temerinben. Az idén viszonylag rövid volt a farsangi időszak, ennek ellenére a lakosok igyekeztek minél jobban kihasználni az időt, és kiszórakozni magukat  – tette hozzá Varga Flórián.

 

Kasza Jennifer felvétele

Kasza Jennifer felvétele

A gyerekek örömére a színpadon ezúttal is különböző vetélkedőket szerveztek, a látogatókat pedig fánkkal, meleg teával és forralt borral kínálták. A jó hangulatról a Dalárda férfikórus egy része gondoskodott, amely alkalomhoz illő nótákat adott elő.

Nyitókép: Kasza Jennifer felvétele