2024. május 9., csütörtök

Ezernyi elveszett életút, ezernyi megpecsételt sors

A partizánvérengzések áldozatai előtt tisztelegtek Temerinben is

A Nyugati temetőben lévő tömegsírnál ma immáron 34. alkalommal tisztelegtek az önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek képviselői, valamint az áldozatok hozzátartozói és a helyi megemlékezők is az ártatlan áldozatok emléke előtt. A temerini megemlékezést megtisztelte jelenlétével többek között Kubik Zoltán, Magyarország belgrádi nagykövetségének képviseletében, Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és Ökrész Rozália, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője is. A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Guszton András szólalt fel, aki beszédében hangsúlyozta a temerini emlékhely jelentőségét.

Fúró Dénes felvétele

Fúró Dénes felvétele

– Számos ártatlan vajdasági magyarnak, akiknek a számukat sem tudjuk, még mindig tartozunk méltó emlékművel. Említhetem Újvidéket, Zsablyát, Óbecsét, Szenttamást, Verbászt, de itt van nekünk Járek is, ahol a német áldozatok már megkapták méltó emlékművüket, viszont a magyaroknak még mindig tartozunk ezzel – mondta Guszton András.

Hangsúlyozta, hogy nem elegendő a csendes megemlékezés, mert amíg nem vettünk számba minden magyar áldozatot, addig „kötelességünk hangosan emlékezni”.

Fúró Dénes felvétele

Fúró Dénes felvétele

Kovács Elvira elmondta, hogy 79 évvel ezelőtt mindössze néhány hét leforgása alatt emberek ezrei vesztették életüket a mai Vajdaság területén, többségében nők, gyermekek és idősek.

– Ezernyi elveszett életút, ezernyi lehetőség, ezernyi megpecsételt sors, ami előtt főt hajtunk és sorsok tízezrei, amelyekért tenni akarunk. Sokan hagyták el az otthonukat, hazájukat, éltek tovább a testükön, vagy a lelkükön hordozott sebekkel, kényszerültek hadifogságba, vagy munkatáborba. Az elmúlt évtizedekre duzzadó időszakban közösségként végigjártuk, ahogy a romokból elkezdtünk építkezni. Egyik lépcsőfokot a másik után vettük és ma itt vagyunk, hogy a veszteségünkből erőt merítve kifejezzük elkötelezettségünket az összetartozás, a párbeszéd és az együttműködés mellett – fogalmazott Kovács Elvira.

Kiemelte, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy tíz, húsz, vagy akár harminc év múlva is legyenek olyanok, akik méltó módon emlékeznek meg elődeinkről.

Az emlékbeszédeket követően dr. Szöllősi Tibor plébános és Sáfrány Dávid káplán egyházi megemlékezést tartottak. A gyászinduló hangjaira a jelenlévő politikai és civil szervezetek képviselő az emléktábláknál elhelyezték a kegyeletadás koszorúit, majd a Szózat eléneklésével zárult a megemlékezés, amit a Dalárda férfikórus és a TEFU fúvós zenekar tagjai tettek emelkedettebbé.

Mindenszentek és halottak napján Vajdaság-szerte kegyeletteljes megemlékezéseket tartottak az 1944/45-ösz ártatlan magyar áldozatok tiszteletére. Helyszíni tudósítóink jelen voltak Újvidéken, Óbecse községbenZentán és Martonoson is.

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele