2026. május 18., hétfő

Nem egyszemélyes feladat – VIDEÓ

Utasunk Lengyel Krisztina, a Zentai Egészségház védőnője

Újabb vendéggel szeli az utakat a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós műsorának legújabb évada számos újítással tért vissza mind az online felületekre, mind pedig az újság hasábjaira. A volán mögött két új riporterrel is találkozhatnak, hiszen Kállai Göblös Nikoletta mellett ezentúl Gulyás Réka és Dér Dianna, napilapunk topolyai és szabadkai újságírói is feltűnnek. Az anyósülésre is új vendégek ülnek be. Műsorainkban továbbra is bemutatjuk a vajdasági közélet szereplőit, valamint olyan személyeket is, akik a háttérben végeznek fontos munkát. Új lendülettel és tartalmas beszélgetésekkel várja Önöket minden pénteken 18 órakor a Taxi a Magyar Szó Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és az online felületén, a szerkesztett interjút pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.

A családdá válás folyamata tele van örömmel, ugyanakkor megannyi kérdéssel, bizonytalansággal és nem ritkán komoly elvárással is, különösen az édesanyák irányába. Arról, hogy hogyan lehet eligazodni ezek között, és milyen szerepe van ebben a védőnőnek, illetve hogy mennyiben változott az anyaságról és az apaságról alkotott kép az elmúlt években, Lengyel Krisztinával, a Zentai Egészségház védőnőjével beszélgettünk, aki nap mint nap tapasztalja, milyen kihívásokkal néznek szembe a mai családok, és a kollégáival hogyan tudják őket támogatni ezen az úton.

Mikor érezted, hogy számodra a védőnői szakma már nem munka, hanem hivatás vagy több annál?
– Nagyjából hat-hét évvel ezelőtt lehetőségem adódott arra, hogy egy másik munkakörben folytassam a pályámat. Megkerestek, és felkínálták, hogy váltsak. El is gondolkodtam rajta, hogy talán kényelmesebb lenne, nem kellene ennyire az időjárás viszontagságaival küzdenem munka közben, hiszen többnyire kerékpárral járunk a családokhoz, alkalomadtán autóval, de úton vagyunk, függetlenül attól, hogy éppen hőség vagy dermesztő hideg van. Ugyanakkor az is felmerült bennem, mit jelentene ez a mindennapokban, például azt, hogy többé nem járnék a babákhoz. Végül arra jutottam, hogy még nem állok készen arra, hogy ezt magam mögött hagyjam. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor igazán eldőlt bennem, hogy ez a hivatás egészen a nyugdíjig elkísér. Akkor meghoztam a döntést, hogy nem szeretnék már mással foglalkozni az életben.

Mi a kulcsfeladatotok?
– Úgy gondolom, hogy a legfontosabb feladatunk az, hogy elindítsuk a szülőket ezen a szép úton, és támogassuk őket abban, hogy valóban családdá váljanak, illetve az anyákat abban, hogy anyává váljanak. Ez talán kissé nagyképűen hangozhat, hiszen nem rajtunk múlik, hogyan alakul az életük, de abban segíthetünk, hogy biztonságos irányba tereljük őket, és magabiztosan haladhassanak végig ezen az úton.

Családdá válni nem egyszerű feladat, ezt minden kisgyermekes szülő megtapasztalhatta már. Hogyan tudtok ebben segíteni?
– Rengeteg kérdés merül fel, így leginkább a gyakorlati dolgokban tudunk segíteni. Ha kételyek adódnak, legyen szó szoptatásról, alvásról vagy hasfájásról, igyekszünk praktikus válaszokkal támogatni a családokat, és átsegíteni őket ezeken a helyzeteken. Emellett arra is biztatjuk őket, hogy hallgassanak a megérzéseikre. A szülőket mindig a jó szándék vezérli a gyermekükkel kapcsolatban, ezért fontos, hogy merjenek az ösztöneikre támaszkodni. Biztatjuk őket, hogy amit tesznek, az jó, és igyekszünk ezt bennük is megerősíteni. Ha sikerül bizalmi kapcsolatot kialakítani a családokkal, akkor gyakran és sokféle kérdéssel fordulnak hozzánk. A megkeresések nem csupán a babaápolásra korlátozódnak, gyakran kérdeznek betegségekről, kiütésekről vagy egyéb tünetekről is. Nemcsak én, hanem a kolléganőim is nap mint nap kapnak ilyen kérdéseket. Ez számunkra egyértelműen pozitív visszajelzés, hiszen azt jelzi, hogy számítanak ránk, bíznak bennünk, és kíváncsiak a véleményünkre. Természetesen, ha szükséges, továbbirányítjuk őket, ugyanakkor rengeteg esetben tudunk iránymutatást adni.

Hogyan látod, mennyire van jelen az édesanyák körében a „jó anya” megfelelési kényszer?
– Nagy nyomás nehezedik az édesanyákra. Szinte már elvárásként jelenik meg, hogy minden tökéletes kell hogy legyen. Legyen tiszta ruha, főtt étel az asztalon, az anya is legyen mindig rendezett, a gyermek pedig kifogástalanul nevelt. Ugyanakkor úgy látom, hogy ez a szemlélet az utóbbi időben valamelyest enyhülni kezdett. Az anyák egyre inkább más nézőpontból tekintenek erre, és próbálnak lazítani a saját magukkal szembeni és a társadalom által felállított elvárásokon. Ebben szerepe van annak is, hogy ma már számos előadás és program foglalkozik az anyák lelkiállapotával, azzal, hogy milyen terhek nehezednek rájuk, és hogyan tudnak könnyíteni magukon. Ennek hatására sokan elkezdik elengedni a tökéletesség iránti kényszert, és talán csökken az a fajta nyomás, amely korábban szinte általános volt. Ugyanakkor a családszerkezet is jelentősen átalakult. Egyre gyakoribb az a kisebb családmodell, ahol csak az anya, az apa és a gyermek él együtt, külső segítség nélkül. A nagyszülők sok esetben nincsenek jelen a mindennapokban, így a háztartás vezetése, a főzés és a gyermekek körüli teendők nagy része az anyára hárul. Ez a helyzet pedig könnyen hozzájárulhat ahhoz, hogy a társadalmi elvárások is fokozottabban az anyák felé irányuljanak.

Létezik olyan dolog az anyaság kapcsán, amit félreértenek az emberek, pedig nem kellene?
– Elsősorban arra az elvárásra gondolok, amelyről már beszéltünk: hogy egy anyának minden helyzetben, minden pillanatban 200 százalékot kell nyújtania. Ez azonban nem reális, és nem is megvalósítható. A gyermeknevelés nem egyszemélyes feladat. Örömteli változás, hogy az apák egyre nagyobb szerepet vállalnak a gyermek körüli teendőkben és a gondozásban. Már a szülésnél is sok helyen jelen lehetnek, így az anyának nem kell egyedül elviselnie ennek a súlyát. Fontos hangsúlyozni, hogy a gyermekvállalás közös döntés, így a feladatokban és a felelősségben is osztozni kell. Ezen az úton együtt kell végighaladniuk.

Mondhatjuk ezt egy nagy változásnak a korábbi generációkhoz képest?
– Igen, mindenképpen. Ha csak a szülést nézzük, korábban az apák az ajtón kívül várakoztak, és onnan követték az eseményeket, ma viszont, intézménytől függően, jelen lehetnek a szülésnél. Ez jól mutatja, mennyit változott a szemlélet az elmúlt évtizedekben.

Magyar ember Magyar Szót érdemel