2025. július 11., péntek

Az egészségesebb vízért

Próbaüzemeltetés előtt a kettes vízgyár

Hamarosan sor kerül a próbaüzem elindítására a Sever villamosgépgyár mögötti területen található úgynevezett Kettes Vízkitermelőmű Központi Komplexumban, amelynek építését 2017-ben kezdték meg. Az ez alkalomból megrendezett sajtótájékoztatón Sugár György, a Szabadkai Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat igazgatója nyilatkozatában elmondta, hogy a beruházás értéke megközelítőleg 5,5 millió eurót volt.

A vízgyár kapacitását meg is lehet majd kétszerezni a jövőben (Fotó: Gergely Árpád)

A vízgyár kapacitását meg is lehet majd kétszerezni a jövőben (Fotó: Gergely Árpád)

– A berendezés próbaüzemeltetése előtt állunk. Az egészségügyi minisztériumtól várjuk a legjelentősebb engedélyt, amelyet a különböző elemzések eredményei alapján fog a közegészségügyi intézet jóváhagyni. A berendezés legjelentősebb eleme a másodpercenkénti 80 liter ivóvíz kinyerését lehetővé tevő szűrőállomás, a 2500 köbméteres kiegyenlítőtartály, a másodpercenként 200 literes kapacitású magasnyomású töltőállomás és az iszap kezelését végző vonal. Az ivóvíztisztítás technológiája hasonló a város északi pontján elhelyezkedő egyes számú vízkitermelőéhez, az új komplexumban azonban nem alkalmazzák majd a gáznemű klórt, amely üzembiztonsági kockázati tényezőket rejt magában. Ezzel befejeződött a berendezés kiépítésének első fázisa – mondta a közvállalat igazgatója. Hozzátette, hogy igény szerint, a palicsi idegenforgalom növekedése nyomán keletkezett nagyobb vízigény kielégítése céljából a kapacitást meg is lehet majd kétszerezni a jövőben, azaz másodpercenként 80 liter helyett 160 liter mennyiségű vizet biztosítanak majd a lakosoknak.

– A palicsi és a nagyradanováci lakosok számára nagyon fontos beruházásról van szó, mert jobb minőségű, arzénmentes vízhez juthatnak az ottani fogyasztók. A projektum összhangban van a mestertervvel, a Vajdasági Magyar Szövetség pedig támogatta és előtérbe helyezte azokat a projektumokat, amelyek a környezetvédelemről szólnak – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Horvát Tímea, Szabadka alpolgármestere.

Magyar ember Magyar Szót érdemel