2025. július 13., vasárnap

Kevesebb a hívás

A Vöröskereszt önkéntesei már a segítségkérések napján kimennek az idős rászorulókhoz

Egyre kevesebben keresik fel azt a Hívóközpontot, amelyet Szabadka Város Válságkezelő Törzskara múlt heti határozatának alapján a Városi Közigazgatás hozott létre a 65 évnél idősebb polgárok szükségleteinek nyilvántartásba vétele céljából, tudtuk meg a Városi Közigazgatás illetékeseitől.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

A kérdéseinkre adott válaszlevélben kifejtik, ez azért alakulhat így, mert az idősebb, rászoruló lakosság nagy része már telefonált és segítséget kért. A telefonközpont létrehozása óta hétfőig mintegy 960 hívást és e-mailt fogadtak az ott dolgozó ügyfélkezelők. A kezdetekben 8 órától 20 óráig fogadták a kéréseket, azonban a kijárási tilalom meghosszabbítása miatt hétfő óta 16 óráig hívható a 024/636-136-os telefonszám, az elektronikus leveleket pedig a covid19@subotica.rs címre várják.

A polgárok az alapvető adataik megadását követően olyan segítséget kérhetnek a központtól, mint amilyen az étel-, illetve a gyógyszerek beszerzése, emellett a telefonálók ugyancsak itt tájékozódhatnak a rendkívüli állapot idején hatályos különintézkedésekről. Nagy segítség ez azoknak, akik más módon nem tudnak élelmiszerhez, gyógyszerhez vagy orvosi vizsgálathoz jutni. A közigazgatási hivatal levele szerint hétfőig összesen 316 polgár elérhetőségét továbbították a Vöröskereszt önkénteseinek, akik már a bejelentkezés napján felkeresték a rászoruló időseket, és még aznap segítséget nyújtottak nekik.

A Hívóközpontban két váltásban 3-3 ügyfélkezelő dolgozik, akik magyar, horvát és szerb nyelven is tájékoztatnak. Elmondásuk szerint a legtöbben az élelmiszerek, a gyógyszerek és a tisztítószerek beszerzését kérik az önkéntesektől.

Magyar ember Magyar Szót érdemel