Tárcánk legutóbbi részében Iványi Istvánnak, a neves szabadkai helytörténésznek az életét és legfőbb művét, a Szabadka történetéről szóló monográfiát idéztük fel. Az emlékezés azért is fontos, mert a Szabadka szabad királyi város története című könyv első része száznegyven évvel ezelőtt, 1886-ban került ki a nyomdából. E heti tárcánkból egy Iványi Istvánról megjelent újságcikket elevenítünk fel, amely százhúsz évvel ezelőtt jelent meg. Ennek az írásnak az az érdekessége, hogy azt egy másik neves szabadkai, Csáth Géza vetette papírra. Ebben az újságíróként tevékenykedő későbbi neves író a már visszavonult helytörténészt, gimnáziumi tanárt dicsérte. A cikk a Bácskai Hírlap 1906. július 29-ei számában jelent meg, amelyet Csáth Géza Jász József név alatt jelentetett meg. Az író a következőket írta bevezetőjében Iványiról:
„Röviden megszeretném mondani, hogy kicsoda az, akinek a nevét ide felírtam.
Tudós.
Aki a tudomány hadseregében több, mint 40 év óta szolgál. Aki az életét tette kockára és az egészségét áldozta föl abban az emésztő harcban, amely csendes szobákban, késő éjjeleken és világos nappalokon, erős görnyedésben és szorgalmas véradásban folyik és folyik. Igen a civilizáció harcában, amely áll mióta ember van s amely állani fog mig ember lesz. Egy egyszerű katona a sok sok közül, aki előtt azonban a hadvezérek is meghajtják a fejöket.”
Csáth Géza írásának egy részében Iványi tanári munkáját magasztalta, kiemelve, hogy a diákokkal még a latin szövegek fontosságát is meg tudta értetni.
„Előttem fekszik Iványi István összes munkáinak a jegyzéke.
Micsoda hatalmat, örömet és erőt adott ez a sok munka ennek a szépéletü embernek. Igen a munka volt az ő hitvallása, a munka, – amely Iványi szavai szerint – »bizonyos édes érzelemmel tölti el az ember lelkét, amely önmagában is megnyugtató jutalmát leli sokszor igen terhes fáradozásának.«
Iványi gimnáziumi tanár volt. Amint tanítványaitól hallom pedagógusnak is elsőrangú. Nyelveket tanított... és szerették! Emellett szabadelvű ember. Távol volt tőle, – mint annyi XIX. századbeli tanférfiutól nem – a vaskalaposság. Német órán Grimm meséiből olvastatott. Meg tudta értetni, hogy mi az érdekes Liviusban, Salustiusban, Horatiusban – amit nekünk, kik kevésbé nagytehetségü pedagógusok és kevésbé mélytudásu latinisták vezetésével hatoltunk Róma nyelvének titkaiba, csak jóval később Sienkievicz, Anatole France, Taine olvasása után sikerült megértenünk.
A tanuló ifjúságnak e szeretetét (mert nem leginkább kell-e szeretnie az ifjúságot az ilyen embernek, akit az ifjúság is – mivel annyi sok szépet és jót köszönhet neki annyira szeret?) Iványi egyesítette magában a szigorú és folytonos munka iránti rajongó lelkesedésével. Valódi író ember volt. Szobájának négy fala közé elzárkózva kezében tollal éli az életét – mig csak szemgolyói be nem szüntetik a munkát, jelentvén:
– Most pihenni fogok!”
Természetesen Csáth Géza is megemlítette Iványi legfőbb művét a Szabadkáról szóló helytörténeti monográfiát, de hozzátette, hogy a történész ezen kívül még számos jelentős művet írt pályája során.
„Előttem fekszik Iványi legfőbb munkája: Szabadka története. Elég ha annyit mondunk, hogy ilyen körültekintően megirt kitünő és objektiv monográfiánk kevés van. Iványi tizenöt évig gyűjtötte hozzá az anyagot. A városi levéltárat – amely teljesen rendezetlen volt!! – a szerzetesek és plébániák iratait, a bécsi hadi levéltárat, a budai országos levéltárat kutatta föl adatokért. – E mellett vegyük hozzá a vármegyei levéltárban és a megye összes községeinek levéltáraiban (a megye történetének megírásához) végzett búvárkodásait. Mily végtelen sora a csendes és mások előtt örömtelen munkanapoknak. – Iványi azonban szenvedéllyel és szívesen dolgozott. S ennek lehet tulajdonitani, hogy a tengernyi régi, fakult írások betüzgetésében megvakult. Egy napon arra ébredt, hogy nem lát.
De nézzük a többi munkáit. Mert – mint mondtuk is már – Iványi nemcsak történetíró volt. Igen sok nyelvészeti müve van. Livius kiadását – melyet a gimnazistáknak készitett – legjobbnak tartják az összes magyar Livius-kiadások között. Érdekelték a szociális és statisztikai kérdések. Filozofáló és elbeszélő újságcikkei igen nagy számmal jelentek meg a hazai magyar és német nyelvű lapokban. Újságíró is volt tehát” – olvashatjuk Csáth Géza írásában.
Így írt hát a nagy szabadkai író kortársáról, a nagy szabadkai helytörténészről.
Nyitókép: Csáth Géza Iványi Istvánról is írt cikket a Bácskai Hírlapban / Fotó: baloghpet.com
