Júniusban megkezdődhetnek a munkálatok a Majsai úti híd lábánál tervezett új körforgalom kiépítésén, miután a munkafeltételek adottá válnak. A beruházás a tervek szerint néhány hónapon belül teljesen elkészülhet, a pénzügyi hátteret pedig teljesen az állam biztosítja. A téma kapcsán Góli Csilla, Szabadka Város alpolgármestere nyilatkozott lapunknak.
– A csatlakozó főútvonalak nyomvonala alapvetően változatlan marad. A körforgalom a Vasutas-település, a Makkhetes, a Libalegelő, valamint a Jovan Mikić utca felé biztosítja majd a közlekedést. Komolyabb tervezési kihívást egyedül a sarkon található fatelep parcellája jelent, amely jelenleg is bírósági eljárás alatt áll a korábbi tulajdonos kezdeményezésére. Annak érdekében, hogy a bizonytalan kimenetelű jogi ügy ne okozzon késedelmet a kivitelezésben, a gázművek felé vezető útszakaszt úgy alakítják ki, hogy az elkerülje a vitatott ingatlant. A meglévő Majsai úti híd szerkezetét a munkálatok nem érintik, az a jelenlegi formájában marad meg. Az úttest 6,5 méter, a körforgalom teljes átmérője 45 méter – ismertette Góli Csilla.
A beruházás során kiemelt figyelmet fordítanak a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságára is. Bár a tervező kezdetben csak az úttest kialakítására kapott megbízást, a helyi igényekhez igazodva végül a gyalogos- és kerékpáros átkelésre alkalmas sávokat is integrálta a tervekbe. Ez lehetővé teszi a biztonságos átkelést és a kerékpáros közlekedést. Az új csomópont méretezése a személyautók mellett a teherforgalom zökkenőmentes közlekedésére is alkalmas lesz.
A Majsai úti körforgalom kiépítéséről a múlt héten tárgyaltak a Szerbia Útjai Közvállalattal, az érintett közvállalatokkal és az önkormányzat vagyonjogi és közmű titkáraival. A tervezett munkálatok megkezdésének előfeltétele, hogy a helyi közvállalatok elvégezzék a saját hálózataik kihelyezését és védelmét.
– A Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat a szükséges vízvezeték-kihelyezési beruházást a Jovan Mikić utcában már elvégezte. Továbbá a Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalatnak meg kell oldani az ottani installációk védelmét, ez a gázvezetékek nyomvonalán áthaladó munkagépek miatt szükséges. Ezt a kivitelezéssel egy időben koordinálják, hogy ne legyen szükség kétszeri aszfaltvágásra. A Telekomra is vár egy beruházás, ami építésiengedély-köteles, az engedély már rendelkezésre áll. Megállapodás szerint a szolgáltató a napokban megteszi a munkakezdési bejelentést, és saját hatáskörben elvégzi a rá eső kivitelezést. A Szabadkai Villanygazdaságnak is van egy villanyoszlopa, ami szintén kihelyezésre vár – tette hozzá az alpolgármester.
A körforgalom megépítésével a helyiek által régóta várt beruházás valósulhat meg. A Majsai híd lábánál található, korábban balesetveszélyes és nehezen átlátható csomópontot egy modern körforgalom váltja fel. Góli Csilla arra is felhívta a figyelmet, hogy a Majsai híd és a környező utcák kereszteződése már a vasútvonal jelenlegi nagyszabású átépítése előtt is komoly fejtörést okozott a közlekedőknek.
– A gépjárműforgalom folyamatos növekedésével a csomópont egyre nehezebben volt kezelhető. Bár az elsőbbségi viszonyokat táblák szabályozták, a több irányból összefutó utak és a hídról leérkező forgalom miatt a helyismerettel nem rendelkező autósok számára a kereszteződés nehezen volt átlátható. A területrendezési tervekben már évtizedekkel ezelőtt szerepelt egy forgalomlassító körforgalom kialakítása, ám a megvalósítás mindeddig váratott magára. A vasútépítési munkálatok és a kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések során átmenetileg kialakított útkereszteződés nem bizonyult optimálisnak. A környéken található Majsai Úti Általános Iskola miatt a gyalogos, illetve az iskolai forgalom is jelentős. Az új csomópont a diákok és a szülők számára is biztonságosabbá teszi az átkelést a városrész és a központ között – összegezte Góli Csilla. Bár helyi jelentőségű útszakaszról van szó, a beruházás megvalósítása komoly politikai egyeztetéseket igényelt, mivel Szabadka Város költségvetésében korábban nem álltak rendelkezésre az ehhez szükséges források. Az eredeti elképzelések szerint a körforgalmat a Budapest–Belgrád vasútvonal kiépítésével és a Majsai híd felújításával egy időben valósították volna meg, ám a kivitelezésnek ebből a fázisából végül kimaradt.
– A beruházás szerepel a Szerb Haladó Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség közötti koalíciós szerződésben is. Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke több alkalommal is emlékeztette Miloš Vučevićet a projekt fontosságára és a korábbi ígéretekre. A folyamat most ért el a gyakorlati szakaszba – szögezte le Góli Csilla. A tervek elkészítését és a szükséges engedélyek beszerzését követően így megkezdődhet a tényleges kivitelezés, amely véglegesen rendezi a Majsai híd lábánál kialakult közlekedési állapotokat.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd



