A nyári szezon beköszöntével megkezdődött a nyaralások időszaka, ugyanakkor ez egyben a szabadtéri tüzek és erdőtüzek szempontjából is a legkockázatosabb periódus. A rendkívül magas hőmérséklet, a hosszan tartó csapadékhiány, valamint a lakosság figyelmetlensége miatt egyre több beavatkozásra van szükség. A hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy már egy parázsló cigarettacsikk is tüzet okozhat, ha száraz fűbe dobják.
Srđan Banjanin, a szabadkai tűzoltó-mentőegység parancsnokhelyettese hangsúlyozta, a természetben gyújtott tűz könnyedén továbbterjedhet a környező növényzetre, különösen, ha erős szél kíséri a hőséget. A Belügyminisztérium Rendkívüli Helyzetekért Felelős Szekciója ezért nyomatékosan kéri a polgárokat, hogy fokozottan ügyeljenek a tűzgyújtás szabályaira. A legkisebb figyelmetlenség is tragédiához vezethet.
A hatályos tűzvédelmi törvény értelmében tilos avart, tarlót és szemetet égetni szabad területen, illetve erdőben. Emellett szigorúan tilos tüzet gyújtani az erdőtől számított 200 méteres körzetben. A szabályszegőkkel szemben pénzbírságra lehet számítani. Magánszemélyek esetében 10-től 50 ezer dinárig, míg jogi személyek esetében 100-tól 300 ezer dinárig terjedhet a büntetés.
– Ha bárki füstöt vagy tüzet észlel, azonnal értesítse a tűzoltókat a 193-as telefonszámon. A gyors beavatkozás nemcsak az anyagi károk csökkentése, hanem emberéletek megmentése szempontjából is kulcsfontosságú – emelte ki Srđan Banjanin.
A szabadkai tűzoltó-mentőegység parancsnokhelyettese elmondta: az idei év első felében jelentős növekedést tapasztaltak a beavatkozások számában.
– Tavaly ilyenkor körülbelül 270 esetnél avatkoztunk be, míg idén eddig már 370 tűzesetet jegyeztünk fel. A tűzesetek közül körülbelül negyven esetben szabadtéren keletkezett a tűz. Bár korábban nem volt jelentős emelkedés a szabadtéri tüzek tekintetében, a nyár előrehaladtával és a hőhullámok fokozódásával ezek száma is nő – közölte a szabadkai tűzoltó-mentőegység parancsnokhelyettese.
A szakember szerint a legfontosabb a megelőzés, fontos, hogy a természetben tartózkodva ne gyújtsunk tüzet, ne égessünk kerti hulladékot, és ne dobjuk el a cigarettacsikket. A gondatlanság következményei beláthatatlanok lehetnek, akár egész erdőrészek, mezőgazdasági területek válhatnak a lángok martalékává, nem beszélve az emberi életet veszélyeztető tényezőkről.
A hatóságok folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és szükség esetén további óvintézkedéseket is elrendelhetnek.
– Addig is mindenki felelősségteljes viselkedésére van szükség ahhoz, hogy megelőzzük a tűzeseteket – zárta gondolatát a szabadkai tűzoltó-mentőegység parancsnokhelyettese.

Srđan Banjanin / Molnár Edvárd felvétele

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele