2025. május 8., csütörtök

Ellenőrzik a vasútállomásokat

A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra részvénytársaság pályázatot írt ki több vasútállomás statikai stabilitását vizsgáló tanulmány kidolgozására. A kiírásban öt állomás szerepel az Újvidék és az országhatár (Kelebia) közötti vonalon, amelyet a Belgrád–Budapest vasútvonal szerbiai szakaszának renoválása során az elmúlt időszakban felújítottak. Szabadka község területén a szabadkai, naumovićevói és nagyfényi vasútállomás statikai stabilitását vizsgálják meg.

– Szerbia Építésügyi és Infrastrukturális Minisztériumának illetékes építészeti felügyelői az általuk elvégzett ellenőrzést követően elrendelték az Újvidék és az országhatár (Kelebia) közötti vasútvonalon lévő objektumok statikai stabilitásának ellenőrzését. A tanulmányt a mai napig nem adták át a beruházónak, éppen ezért a lehető legrövidebb határidőn belül el kell készíteni a szóban forgó tanulmányt – áll a pályázatban.

Az ekapija.com weboldalon közzétett hír arra is kitér, hogy a pályázatban említett épületek többsége a 19. század végén épült, és műemlékként védelem alatt áll.

A pályázat május 13-án jár le. A már említettek mellett a topolyai és a kiszácsi vasútállomás stabilitását is ellenőrzik.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A felújított szabadkai vasútállomás (Molnár Edvárd felvétele)