2025. február 18., kedd

Harmónia és egészséges középút

Megkezdődött a Szülők Akadémiája rendezvénysorozat az MCC szabadkai képzési központjában

A szülői kompetenciák fejlesztését és erősítését volt hivatott támogatni a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szabadkai képzési központjában szombaton délelőtt megtartott Szülők Akadémiája, amely során dr. Setényi János, az MCC

Tanuláskutató Intézetének igazgatója, oktatáskutató és fejlesztési tanácsadó tartott előadást a szülőknek. A Szülők Akadémiája rendezvénysorozat az MCC Fiatal Tehetség Programjának és Középiskolás Programjának a része, és Vajdaságban első alkalommal szervezték meg. Az előadással párhuzamosan a Fiatal Tehetség Program keretében létrehozott FIT Klub tagjai az egészségtudatosság témájában vettek részt foglalkozáson. Ez utóbbit Nagy Alex, a magyarországi Országos Mentőszolgálat Központi Mentőállomásának mentőtechnikusa vezette. A FIT Klub rendezvényeivel azokat a diákokat szólítják meg, akiket nem válogattak be a Fiatal Tehetség Programba.

A Szülők Akadémiája első előadásának résztvevőit Varga Diósi Viola, az MCC vajdasági programokért felelős igazgatója köszöntötte, elmondta, a szülőképzési program keretében rendszeresen szerveznek a jövőben rendezvényeket, hogy ekképpen segítsék az MCC programjaiban részt vevő diákok szüleit.

Kütyük, önfegyelem, társas magány, avagy a gyermeknevelés legnagyobb

kihívásai című előadásának bevezetőjében Setényi János az MCC alapvető céljairól ejtett szót. Szerinte nemcsak arra törekednek, hogy felkarolják a kiemelkedően tehetséges gyerekeket, illetve fiatalokat, és célravezető képzésekkel segítsék képességeik maximális fejlődését, kibontakozását, hanem az is, hogy az MCC rendszerében, illetve az abban kialakított közösségi, ismeretségi hálózat révén egészen az állásinterjúig elkísérjék őket. Elmondta, egy gordiuszi csomót szeretnének átvágni, vagyis elérni azt, hogy a diplomás, nyelvtudással és külföldi kapcsolatokkal rendelkező fiatalok szülőföldjük iránt elkötelezettek legyenek, ragaszkodjanak kultúrájukhoz és anyanyelvükhöz.

Az egészségtudatosság témájában a foglalkozást Nagy Alex, a magyarországi Országos Mentőszolgálat Központi Mentőállomásának mentőtechnikusa vezette (Fotó: Molnár Edvárd)

Az egészségtudatosság témájában a foglalkozást Nagy Alex, a magyarországi Országos Mentőszolgálat Központi Mentőállomásának mentőtechnikusa vezette (Fotó: Molnár Edvárd)

Setényi János szerint az ember négy kincsét elengedhetetlen ápolni. Az első a szellem, a magasabb, az embernél nagyobb dolgokhoz való kapcsolódás. A második az értelem, ennek vonatkozásában a tanulás a releváns eszköz. Az értelem tekintetében Setényi János a matematika fontosságát hangsúlyozta, rámutatva, hogy ez az algoritmikus problémamegoldás művészete. Megjegyezte, gyakran hallja, hogy minek kell például gyökvonást vagy másodfokú egyenleteket tanulni a gyerekeknek, hisz később úgysem használják az életben. „Dehogynem. A másodfokú egyenletet biztosan nem, viszont a gondolkodási mintázatot, amely segítségével megértem, hogy mi a probléma, majd keresek hozzá egy képletet, végül pedig lépésről lépésre megoldom a feladatot, azt a matematika révén égetjük az elmébe” – magyarázta Setényi János.

A harmadik ápolandó kincs az életerő – ennek két eleme van, a lelki nyugalom, a harmónia és a másokkal való kapcsolatok kialakítása, hisz az ember társas lény –, a negyedik pedig az öröklött életenergia.

A Szülők Akadémiája első előadásának résztvevőit Varga Diósi Viola, az MCC vajdasági programokért felelős igazgatója köszöntötte (Fotó: Molnár Edvárd)

A Szülők Akadémiája első előadásának résztvevőit Varga Diósi Viola, az MCC vajdasági programokért felelős igazgatója köszöntötte (Fotó: Molnár Edvárd)

Az előadás folytatásában szó volt arról, hogy mennyire és miért fontos a gyermekek fejlődése szempontjából a nyugodt környezet. Setényi János elmondta, Kínában az életkorba a terhesség 9 hónapját is beleszámítják, mostanra a nyugati orvostudomány is kezdi elfogadni a keleti álláspontot és a tanulás kontextusában egyre meghatározóbbként tekint erre a kilenc hónapra. „Nem tiszta lappal indulunk a biológiai születéskor. Az embrió mindent hall. A tudomány most ott tart, hogy a szavakat nem érti a baba az anyuka pocakjában, de az érzéseket, a hanglejtést, a kommunikáció stílusát, a harmóniát vagy éppen a harmónia hiányát igen. Ha egy környezetben folyamatosan üvöltöznek és csapkodnak, akkor az már egy rezgő baba lesz. Ki lehet simítani, de nem egyszerű” – taglalta.

A figyelem és a támogatás ugyancsak meghatározó a gyermek fejlődése szempontjából. „Lehet-e túlságosan szeretni egy gyereket? Igen. Lehet-e túlságosan kevéssé szeretni egy gyereket? Igen. A művészet megtalálni a középutat, amely önbizalmat ad a gyereknek, de nem teszi szörnyeteggé” – fogalmazott Setényi János. Rámutatott arra, hogy nem az az ideális, ha a szülő folyamatosan ismételgeti a gyereknek a szeretet tényét, hanem az, ha figyelem és támogatás révén tudatosítja benne a szeretet meglétét.

Az előadás egészén átívelt a harmónia, a jing-jang, a két ellentétes, ám egymást kiegészítő erő szimbóluma, a fehér, amelyben ott a fekete, és a fekete, amelyben ott a fehér. Elhangzott, hogy a nőkhöz, illetve az anyákhoz az érzelmek, a támogatás és a megértés köthető, míg a férfiakhoz, illetve az apákhoz a követelményállítás és a visszajelzés. Ezért fontos, hogy a gyermek életében például a válást követően is jelen legyen mindkét szülő, azaz mindkét elem. „A nevelésben az apának a férfi dolgokra kell törekednie, az anyának pedig a női dolgokra, de mindig egymással együttműködve.” Setényi János szavai szerint a szülőknek érdemes odafigyelni arra, hogy a nevelés során kifejezésre jusson a reziliencia, a rugalmas ellenálló képesség fejlesztése.

A kiszámíthatóság úgyszintén esszenciális a gyermekek fejlődése szempontjából, hisz még nem rugalmasak, állandóságra van szükségük, mindenekelőtt a szülők magatartása tekintetében. „Nem kell tökéletesnek lenni, csak kiszámíthatónak” – húzta alá Setényi János, a folytatásban pedig a szokások, a rítusok, továbbá a családtagok dolgainak átbeszélésére lehetőséget adó közös étkezések jelentőségéről beszélt a jelenlevő szülőknek.

Az előadás befejeztét és a kötetlen barátkozást megelőzően a szülők kérdéseket intézhettek Setényi Jánoshoz, aki egy ilyen, videójátékokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva kifejtette: vannak olyan játékok, amelyek fejleszthetik a gyerek bizonyos képességeit, de olyanok is, amelyek abszolút destruktívak. Elmondta, a lényeg az, hogy a szülő tudja, milyen játékot játszik a gyerek, és odafigyeljen arra, hogy ne töltsön túlságosan sok időt videójátékozással, hisz a gyerekeknek még nincsen időérzékük, ők a végtelenben élnek. Adott játék kis adagban akár hasznos is lehet, nagy adagban viszont egyik sem az – nyomatékosította.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Az MCC programjaiban részt vevő diákok szüleit is segítik (Fotó: Molnár Edvárd)