2024. október 16., szerda
HELYHATÓSÁGI VÁLASZTÁSOK 2024

Örökségvédelem a sport területén is

A Palicsi-tó partján a Vermes Lajos sétányon három évvel ezelőtt helyezték ki a Vermes Lajos munkásságának emléket állító táblákat, amelyek a Vermes-család tulajdonában lévő korabeli képeslapokon szereplő jelenetek láthatóak. A táblákat az elmúlt időszakban felújították, ma pedig a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, önkormányzati jelöltjei is megtekintették.
Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke, a párt szabadkai listavezetője a médiának adott nyilatkozatában Vermes Lajos munkásságát méltatta.
– Vermes Lajos Szabadka egyik legfontosabb történelmi személyisége nemcsak a sport területén. Egy olyan dolgot kezdeményezett és valósított meg, amiről senki sem álmodott Európában még azokban az időkben. 1880-ban, tizenhat évvel az első újkori olimpiai játékokat megelőzve megszervezte a palicsi olimpiát. Erre a célra a saját vagyonából áldozott, és ennek köszönhetően épültek fel a ma is látható épületek, a Bagolyvár, a Lujza Villa és a Halászcsárda épülete. Akkor épült ki a villamos is, amit Vermes Lajos szintén a saját pénzéből finanszírozott, és azt a célt szolgálta eredendően, hogy az emberek Szabadkáról ki tudjanak látogatni Palicsra, hogy megtekintsék a sporteseményeket. A palicsi olimiai játékokat az első világháború kitöréséig megszervezték. Három évvel ezelőtt Vermes Lajos unokájával, az azóta elhunyt Vermes Mihállyal lepleztük le az itt látható táblákat. Mi igyekszünk ápolni Vermes Lajos emlékét, mert ez nemcsak a családnak, hanem minden szabadkainak és palicsinak fontos – fogalmazott Pásztor Bálint.
 

Benedek Miklós felvétele

Benedek Miklós felvétele

A VMSZ listavezetője emellett elmondta, hogy az új táblákon egy apró módosítás szerepel, ugyanis három évvel ezelőtt a tokiói olimpia volt aktuális, így akkor az szerepelt a táblákon, míg most a párizsi. Emellett azt is megtudhattuk, hogy a hétvégén újra sportolók veszik birtokukba az első palicsi olimpiai játékok helyszíneit, hogy ezzel is ápolják Vermes Lajos örökségét, ugyanakkor az ide látogató turistáknak is egy különlegességgel szolgáljanak.
 

Nyitókép: Benedek Miklós felvétele