2024. május 18., szombat

Megújulnak a Raichle-palota erkélyei

Idén 120 éves a Raichle-palota, amely a Szabadkai Kortárs Galéria otthona immár 1969 óta. A művelődési intézmény több rendezvénnyel emlékezik meg erről az évfordulóról, ugyanakkor a szecessziós épület egy részlete is megújul.
Minderről Szalma Viktória, a Kortárs Galéria igazgatója nyilatkozott lapunknak.
– Több mint húsz év után sikerül egy újabb jelentősebb felújítást megvalósítanunk. Az épület két homlokzati erkélyét rekonstruáljuk. A felújítást a Községközi Műemlékvédelmi Intézet által megadott feltételek szerint valósítjuk meg. Az erkélyek fából készültek, és az időjárási viszontagságok következményeként már nemcsak esztétikai szempontból szorultak renoválásra, hanem biztonsági okokból is, ugyanis a fa szerkezet már korhadásnak indult. A felújítás munkálatai április elején kezdődtek meg, és az időjárás függvényében egytől három hónapig tartanak. A kivitelező Szabó Rácz Szilveszter, illetve a Saboborna Kft., a beruházás értéke közel hárommillió dinár. A teljes összeget, a Vajdasági Magyar Szövetség indítványozására, Szabadka Város biztosította a költségvetéséből – fogalmazott az intézmény igazgatója.
Szalma Viktória emellett elmondta, hogy a Raichle-palota elülső és hátsó homlokzata is felújításra szorul. Első lépésként, az idei évben, a tervdokumentáció készül el, miután az intézmény sikeresen pályázott a Művelődési Minisztériumnál, az elülső homlokzat teljes körű rekonstrukciós munkálataihoz szükséges projektum elkészítésére vonatkozóan.
A Kortárs Galériában az elkövetkező időszakban több rendezvénnyel emlékeznek meg az épület jubileumáról. Színvonalas előadások, kül- és belföldi előadókkal, koncertek várják az érdeklődőket és ebben az évben először egy tematikus gyermektábort is szervez az intézmény.

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele