2024. február 20., kedd

Tavaszra megnyílhat

A Szabadkai Népszínház épületének munkálatait tekintették meg a tartományi és városi tisztségviselők

A Szabadkai Népszínház épületét járta körbe ma Igor Mirović tartományi kormányfő, Stevan Bakić polgármester társaságában. Ennek oka az volt, hogy az építkezési és felújítási munkálatok a végéhez közelednek:

– Tavaszra megnyílhat a Szabadkai Népszínház épülete. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy az elkövetkező hónapokban ismét működésbe lendüljön térségünk legrégebbi színháza – emelte ki a tartományi kormányfő, és mint mondta, egy hatalmas és összetett épületről van szó, amelynek felújítása, építése számos kihívást tartogatott, ezért is biztosították a munkálatokhoz szükséges pénzügyek kontinuitását.

Igor Mirović azt is hozzátette, hogy ez az épület egyfajta kulturális szentély lesz, művelődési események központja, amelyre a jövőben büszkék lehetünk, mert a művészeknek a tevékenységükhöz méltó helyet és feltételeket biztosít, és méltó lesz Szabadka városhoz is.

A munkálatok megtekintésénél mások mellett jelen volt Miloš Nikolić, a Szabadkai Népszínház igazgatója, valamint Boris Dumnić, az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának dékánja.

Nyitókép: https://www.vojvodina.gov.rs/