A Kosztolányi Dezső Diáksegélyező Egyesület a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával állította össze azokat az élelmiszercsomagokat, amelyeket tegnap ünnepi műsor keretében osztottak szét nagycsaládokban élő diákoknak és tagjaiknak.
Fleis Anasztázia, a KODDE elnök asszonya lapunknak elmondta, az MNT nyolcvanezer dinárral támogatta az egyesületet, az egyesület egyéni támogatói pedig további húszezer dinárral járultak hozzá az ajándékcsomaghoz.
– Negyvenöt csomagot készítettünk, amelyekben tartós élelmiszer található – mondta az elnök.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke üdvözlőbeszédében kiemelte, ajándékozni mindig jó, az év elején pedig üzenete van ennek az ajándékozásnak.
– Az év elején egy együttműködés kezdődik meg az egyesület és a diákok, illetve szüleik között. A diáksegélyezők mindig az odafigyelés, a törődés központjai voltak. A segíteni akarás, a tettek pedig ráférnek a mai nehéz időkben mindannyiunkra. Szerény ajándékkal lepi meg Önöket a KODDE, az MNT, de tulajdonképpen a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – mondta Hajnal.
A magyarkanizsai Varga Nagy Lénárd nyolctagú családban él, hatan vannak testvérek, mindannyian fiúk. Ő a szabadkai Politechnikai Középiskola tanulója.
– A támogatás lelki részről esik jól, hogy valaki gondol ránk, felkeres és megajándékoz bennünket, ez már nagy támogatás. Az ajándékcsomag csak ráadás – mondta Lénárd.



