A háromnegyed éves kimutatásokból kiderül, Szerbiában az ipari termelés 5,7 százalékos csökkenést mutat az előző év első kilenc hónapjához mérten, a régióban azonban ez a csökkenés kisebb, vagyis csak 1,3 százalék, hangzott el a Körzeti Gazdasági Kamara közgyűlésén.
Ivan Vojnić Tunić, a kamara főtitkára elmondta, mindenképpen pozitív, hogy a régióban egyes ágaztok, főleg a textil- és bőripar, valamint a műanyaggyártás erősödött, miközben az italgyártás, gyógyszeripar, melyek eddig erősebb ágazatok voltak, visszaesést mutatnak.
– A feldolgozóipar területén huszonnégy ágazatot kísérünk figyelemmel, és az első kilenc hónap alatt tizenkét ágazatban a termelés visszaesését tapasztaltuk, nyolc ágazat ugyanazon a szinten maradt, és csupán négy olyan van, ahol növekedés figyelhető meg az előző évhez viszonyítva. Másrészről viszont a régió áruforgalma úgyszintén pozitívnak mondható, ami elsősorban a jó külföldi befektetések eredménye. A kivitel-behozatal szerkezetét tekintve a külföldi befektetők vannak leginkább jelen, és eddig a teljes áruforgalom 1 milliárd 225 millió dollár, ami 16,5 százalékkal nagyobb, mint tavaly. A kivitel 19,5 százalékkal, vagyis 650 millió dollárral nőtt, a behozatal viszont kisebb a kivitelnél, ami úgyszintén nagyon pozitív – mondta a főtitkár.
A legnagyobb piac továbbra is az Európai Unió több mint 73 százalékkal, illetve az áruforgalom 10 százalékát teszi ki a CEFTA országokkal és mintegy 3-4 százalékát az orosz piaccal való kereskedelem. Az áruforgalom legnagyobb részében Németország, Magyarország és Olaszország vett részt.
A hazai vállalatok és közvállalatok esetében a külföldi hitel felvételekor megjelenik az árfolyamkülönbségből adódó probléma, mely az euró-, dollár- és svájcifrank-alapú hitelekhez kötődik, így a kamara azzal a kéréssel fordul az illetékes minisztériumhoz, hogy az erre vonatkozó törvény bizonyos szakaszait módosítsák, hogy az érintett vállalatok megőrizhessék likviditásukat.
Slobodan Vojinović, a kamara elnöke elmondta, gazdasági szempontból a jövő év az eddigi legnehezebb év lesz, ezért azt tanácsolják a vállalatvezetőknek, hogy próbálják meg megőrizni a tőkéjüket, s felhívják a figyelmet, hogy azok a törések, melyek Szerbia körül történnek Kelet és Nyugat között, azok is kihatnak a gazdaságra.
– A moszkvai vásáron való sikeres megjelenésünk egy kis bátorságot önt belénk, és bebizonyosodott, hogy folytatnunk kell a megkezdett együttműködéseket, de bátorít bennünket az agrárágazatban erősödő termelés is, úgyhogy a decemberi gyűlésünkön éppen ez az ágazat kapja a főszerepet, illetve arról is szó esik majd, hogy milyen agrárelemei vannak a gazdaságpolitikának 2015-ben – tudtuk meg az elnöktől.
