2025. július 10., csütörtök

Sztrájkoltak az egészségügyesek Szabadkán is

Ha nem tesznek eleget a követeléseiknek, újabb munkabeszüntetés várható

Tegnap az egészségügyi dolgozók figyelmeztető sztrájkot tartottak, melyhez Szabadkán négy szakszervezet csatlakozott. A Szabadkai Egészségházak rendelőiben a munkabeszüntetés egész napos volt, a Városi Közkórházban pedig déltől egyig tartott a Független Szakszervezethez tartozó dolgozók tiltakozása. Ez alatt az idő alatt csak a sürgős eseteket látták el.

A bérek tervezett 10 százalékos csökkentése ellen kezdtek figyelmeztető sztrájkba, és azt kérik, hogy ugyanazt a mércét alkalmazzák a közszolgálati intézményekre, mint a közvállalatokra, ahol az átlagbér sokkal magasabb. Kérik, hogy ne csak az egészségügyre vonatkozóan, hanem a közszféra minden intézményében vezessék be az egységes fizetési osztályokat, valamint a tárgyalások mihamarabbi megkezdését az új kollektív szerződésekről.

Petar Ezgeta, a Városi Közkórház Függetlenség Szakszervezetének végrehajtó bizottsági tagja elmondta, tudomásukra jutott, hogy egyes egészségügyi intézményekben listát készítettek azokról, akik csatlakoztak a sztrájkhoz, ami törvényellenes, és bár a szabadkai kórházban ilyen nem fordult elő, de sok helyen, ahol a hatalmon lévő pártokhoz tartozó igazgatók vezetik az intézményt, ott nyomást gyakorolnak a dolgozókra, ezért ezek ellen az igazgatók ellen feljelentést terveznek tenni.

– A kórház sok dolgozója elment külföldre, napi szinten hagynak itt bennünket a nővérek, miközben a minisztérium megtiltotta, hogy új embereket vegyünk fel. Akik pedig még itt vannak, azok nem győzik ellátni a feladatokat. Éppen ezért meg kell határozni a normatívákat, melyekben pontosan megszabják, hány orvosra, nővérre, valamint egyéb alkalmazottra van szükség a kórházban. A kollektív szerződéseink az év végén járnak le. Az egészségügyi minisztertől azt kértük, hogy kezdjük meg az új kollektív szerződésekre vonatkozó tárgyalásokat, mert az új munkatörvény szerint a dolgozók jogai jelentősen csökkentek, ezért szeretnénk egy olyan szerződést megfogalmazni, mely tartalmazná az egészségügy specifikumait, és megvédené a dolgozók jogait – mondta.

Klara Kodžoman, a Vajdasági Orvosok Szakszervezete sztrájkbizottságának elnöke úgy fogalmazott, habár támogatják a sztrájkot, nem csatlakoztak hozzá.

– Az idén márciusban volt egy egynapos sztrájkunk, melyben Vajdaság orvosai vettek részt, a Függetlenség Szakszervezet pedig támogatott minket, de ez nem vezetett eredményre, viszont a vajdasági orvosok néhány évvel ezelőtt három hónapig sztrájkoltak, vagyis egészen addig, amíg eleget nem tettek a követeléseiknek. Habár a sztrájkban ma nem vettünk részt, de felszólítunk minden reprezentatív szakszervezetet, hogy hirdessék ki a sztrájkot egészen addig, amíg a követeléseket nem teljesítik – mondta Klara Kodžoman.

Biczó Károly, a Szabadkai Egészségházak Függetlenség Szakszervezetének alelnöke elmondta, támogatták a kórházban működő Függetlenség Szakszervezet tagjainak egyórás figyelmeztető sztrájkját. Mint megtudtuk, a kórházban négy szakszervezet van, azonban a Függetlenségen kívül egyikük sem jelentette be a sztrájkot, azonban az egészségházban egész napos munkabeszüntetést tartottak, melyben mind a négy, azaz a Függetlenség, az Egészségügyben és Szociális Védelemben Dolgozók Szakszervezete, a Nővérek és Technikusok, valamint az Orvosok és Gyógyszerészek Szerbiai Szakszervezete is részt vett.

– Az egészségügyben négy olyan kategória is van, akiknek a fizetése még a szerbiai minimálbért sem éri el. A középkáder átlagbére 44 ezer dinár, a villanygazdaságban dolgozók átlagbére viszont 75 ezer dinár körül mozog, ami egy specialista orvos fizetése, vagyis nagyok a különbségek a közszférában dolgozók fizetései között és nem is egyformán akarják a fizetéseket csökkenteni. Másrészt minket nem a költségvetésből támogatnak, hanem az egészségbiztosítási alapba befolyó pénzből, vagyis nem az állam terhén vagyunk, miközben azért a tíz százalékért, amit most le akarnak venni, évekig harcoltunk. Egyelőre nem tudjuk, hogy a mai figyelmeztető sztrájknak lesz-e eredménye, de ha nem történik előrelépés, akkor újabb munkabeszüntetés esedékes, mely mindaddig fog tartani, amíg nem teljesítik a követeléseinket.

Magyar ember Magyar Szót érdemel