Rekordszámú résztvevő, 300 gyermek és 77 segítő, ifivezető élvezi a Nyári Táborok hangulatát Bácskossuthfalván, az Id. Kovács Gyula Általános Iskola falai között. Az Ady Endre Művelődési Központ és a Szabadidő-szervezők Egyesülete az ügyességi és készségfejlesztő játéktábort 25., a MIT-tábort 32., a kamasztábort pedig 21. alkalommal szervezte meg. Valamennyi korosztály számára tematikus foglalkozások is zajlanak, az idei keretmesét a kései középkor, lovagok, királyok és királylányok világa szolgáltatja.
A tábort évről évre meglátogatják közéleti személyiségek is, az idén Ótott Róbert tartományi kormányalelnök, az oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkárság vezetője és munkatársai bizonyosodtak meg a tábori hangulatról.
– A tartományi kormány és az oktatási titkárság évről évre támogatja az ilyen és ehhez hasonló rendezvényeket, amelyek nemcsak a gyerekek nyári szórakozásához járulnak hozzá, de játékos módon a gyermekek oktatásához-neveléséhez, az egymással szembeni tolerancia fejlesztéséhez is. Ezúttal több projekt által 400 ezer dinárnál nagyobb értékű támogatással járult hozzá a tartományi kormány a Nyári Táborok színvonalához – ismertette.
Jerasz Anikó oktatási államtitkár elmondta, hogy örömmel tapasztalta a Nyári Táborok szervezettségét, a vezetők, oktatók elhivatottságát.
– A gyerekek nemcsak pihennek, de új ismeretekre is szert tesznek, fejlődnek, tanulnak közben. Mindebben örömmel, mosollyal az arcukon vesznek részt, ami igazán beszédes. A tábor értékét tükrözi az is, hogy több mint három évtizede töretlen a népszerűsége – tette hozzá.

Háromszáz gyermek táborozik az Id. Kovács Gyula Általános Iskola tágas udvarán (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)
A helyszínen jelen volt Szatmári Adrián községi elnök is.
– Községünk egyik legrégebbi nyári táborához 110 ezer dinárt irányoztunk elő a költségvetésből. Az önkormányzat több gyermek és ifjúsági tábort, valamint fejlesztő foglalkozást támogat a nyár folyamán nem csupán Topolyán, hanem a falvakban is. A gyerekeket más módon is támogatjuk, például az első osztályba indulók szüleinek 8 ezer dinárt utalunk, a községben továbbtanuló középiskolások esetében ez 10 ezer dinár. Az utaztatást a község területén ingyenessé tettük, akik pedig községen kívül folytatják a tanulmányaikat, számukra havi 6600 dináros útiköltség-támogatást juttatunk. Hamarosan kiosztjuk az autós gyermeküléseket, 84 beadványt tudtunk sikeresen elbírálni. A tartományi titkárságnál lefolytatott sikeres pályázatnak köszönhetően az első osztályosaink láthatósági mellényt kapnak ajándékba – mutatott rá a községi elnök.
– Mind népszerűbb a Nyári Táborok a helyi és a környékbeli gyermekek körében. Régebben Temerin és Újvidék környékéről fogadtunk sok gyermeket, manapság már Vajdaság egész területéről érkeznek hozzánk. Ezúttal a focitábor a legnépesebb, amelyben 70 gyermek vesz részt, ezenkívül még a legórobot- és a makett-tábor, valamint az íjászat és az önismeret az, ami töretlen népszerűségű – tudtuk meg Méhes Bélától, a tábor egyik fő szervezőjétől.
A hét a középkori lovagok világáról szól, tartottak lovagi tornát, ültettek varázsbabot, hogy égig érő paszuly nőjön belőle, és próbálták esőűző bűbájokat alkalmazni a résztvevőkkel.
– A napi rutint ceremóniával kezdjük, előkerültek a középkori gyógyítási módszerek, a boszorkányos témák. A gyerekek örültek, hogy elűztük az esőt. Egyébként nagyon jó szervezői csapatunk van az idén is. Mielőtt lecsapott volna a viharos szél és a jégeső hétfőn, már mindenkit biztonságos helyre vezettünk. Sérülés nem történt, némi kár keletkezett a sátrakban – hallhattuk dr. Zórád Árontól, a szabadidős programok egyik felelősétől.
Pénteken este a gyerekek bemutatják az egész hetes tevékenységük összefoglalóját, a sátrak bontását pedig szombaton a délelőtti órákban kezdik meg.

Nyitókép: A támogatók küldöttsége a bácskossuthfalvi gyermektáborok helyszínén (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)