
Az olvasásnépszerűsítő akció plakátja
A Szabadkai Városi Könyvtár az idén is meghirdeti olvasásnépszerűsítő akcióját a már jól ismert Kalandozás Könyvországban címmel. Kilencedik alkalommal kerül sor az akcióra, melynek keretében ezúttal a népköltészet kapja a főszerepet. Az akció február 1-től március 31-ig tart, melynek során mindazok az általános iskolás tanulók, akik elolvassák a könyvtár által ajánlott műveket, és helyesen válaszolnak a kérdésekre, részt vesznek a nyereményjátékban, melyre április 3-án kerül sor a nemzetközi gyermekkönyv napján. Mivel a nyereményjátékban való részvétel egyik feltétele, hogy a tanulók a Városi Könyvtár tagjai legyenek, ezért február és március folyamán a gyerekek kedvezményesen, 800 dinár helyett mindössze 300 dináros áron iratkozhatnak be a könyvtárba.

Marijana Tenodi, Bernadica Ivanković és Omerović Heléna
Omerović Heléna, a Városi Könyvtár gyermekosztályának könyvtárosa elmondta, az idei téma a népköltészet, hiszen Arany János 200 évvel ezelőtt született, s a gyerekeknek el kell majd olvasniuk egy népmesét, egy népballadát, s szólásokat, közmondásokat kell majd megfejteniük.
– Az előző évekhez hasonlóan a kvíz a könyvtár honlapján található meg, a helyes válaszokat pedig online, interneten keresztül tölthetik fel a gyerekek, miután elolvasták a megadott műveket, ezek pedig Petőfi Sándortól az Arany Lacinak, A kis kakas gyémánt félkrajcárja, továbbá Rózsa Sándor Bársony lovát nyergeli. Az idén is százhúsz nyeremény vár kisorsolásra, úgyhogy érdemes részt venni a kvízen – hangsúlyozta a könyvtáros.
