2024. május 10., péntek
SZABADKA

Szabad-e locsolni?

A szabadkai Újfalu helyi közösségben első ízben szerveztek húsvéti és locsolóvers-szavaló versenyt. A szombaton megtartott eseményen csaknem harminc, elsősorban alsós gyerek vett részt, akik kísérőikkel megtöltötték a helyi közösség székházát. Az elhangzott szavalatokat a Bíró Tímea költő, újságíró, Lajkó Anett rádiós műsorvezető, valamint Radaković Huszta Orsolya, a Pannon televízió Kalamáris című műsorának szerkesztője, magyartanár összetételű zsűri értékelte. A fellépők mindegyike arany-, ezüst-, vagy bronzfokozatot szerzett.

A rendezvény főszervezője Gyivánovity Lívia, Újfalu helyi közösség tanácsának alelnöke.

– Első ízben szervezzük meg a húsvéti és locsolóvers-szavaló versenyünket. Húsvét alkalmából az eddigi években kézműves foglalkozásokat tartottunk a gyerekeknek. A bátor jelentkezők előregisztrációval tudtak benevezni. A résztvevők többsége 7 és 10 éves kor közötti gyerek, de néhány óvodás szavaló is van, míg a legfiatalabb versenyzőnk mindössze hároméves. A vetélkedőre 32 gyermek nevezett be, és közülük 25-en jöttek el a rendezvényre, és ők elsősorban a környékbeli iskolákból, óvodákból érkeztek. Minden versenyző számára kisebb ajándékkal készültünk – mondta a rendezvény szervezője.

A zsűri nevében Radaković Huszta Orsolya nyilatkozott a média képviselőinek.

– Nagyon színes volt a paletta, hisz locsolóversek és egyéb húsvéti versek is elhangzottak. Elsősorban kisfiúk vettek részt a szavalóversenyen, de több lány is fellépett, sőt volt egy kislány, aki egy a locsolóknak szóló válaszverset mondott, ami manapság nagyon ritka. Voltak vicces versek, amiken jókat nevettünk, és olyan karaktereket is láttunk a színpadon, akik nagyon megnyerőek voltak, ugyanakkor volt olyan kisfiú, aki népviseletben lépett színpadra. Modern locsolóverseket is hallhattunk, és volt egy olyan vers is, ami Bánátból származik, és a család őrzi már sok-sok éve – fogalmazott a zsűri tagja.

A rendezvényen kézműves foglalkozásokat is tartottak, és mindegyik fellépő ajándékkal térhetett haza.

Nyitókép: Minden fellépő diplomát és ajándékcsomagot kapott (Benedek Miklós felvétele)