2025. augusztus 21., csütörtök

Mit teszel ma melleid egészsége érdekében?

Mellvizsgálatot végeznek Szabadkán a mellrák elleni küzdelem országos napja alkalmából

Szabadkán idén úgy emlékezhetünk meg március 20-áról, a mellrák elleni küzdelem országos napjáról, hogy a Szabadkai Közkórházban másfél hónapja nem végeznek szűréseket, mert elromlott a 2013-óta használatos mammográf. Ez igen nagy gondot jelent, hiszen a mellrák a rákos megbetegedések közül az egyik legelterjedtebb betegség mind a fejlett, mind a fejletlenebb országokban. A WHO adatai szerint minden évben a világon 1,67 millió nőnél diagnosztizálnak mellrákot és több mint félmillió beteg esik áldozatául ennek a megbetegedésnek. A Dr. Milan Jovanović Batut Közegészségi Intézet adatai szerint Szerbiában évente mintegy 4600 nőnél diagnosztizálnak mellrákot és 1600 nő bele is hal ebbe a betegségbe.
A mellrák elleni küzdelem országos napja kapcsán tartott szabadkai sajtótájékoztatón Nada Kosić Bibić doktornő elmondta, a megbetegedések számát tekintve hazánk nem tér el az európai átlagtól, viszont az elhalálozások számát tekintve lesújtó helyzetben vagyunk, több mint kilencven százalékos az elhalálozási arány. Szabadkán a mellrákban megbetegedettek száma csökkenő tendenciát mutat, a 2014-es évben 79 nőnél diagnosztizáltak mellrákot, a múlt évben pedig 48 nőnél. Bibić doktornő kedvezőnek ítélte meg azt, hogy egyre kevesebb a mellrákos beteg, ezt a mellrák megelőzését célzó kampányoknak tudja be, viszont az elhalálozások arányát tekintve lesújtónak minősítette az adatokat.
Elmondta, a nők kétharmadánál a késői stádiumban derül ki a megbetegedés, és ez ellen legtöbbet a korai felismeréssel tehetünk. Ezért március 21-én, hétfőn a szabadkai Vöröskereszt épületében 12 és 13 óra között kampányrendezvényt tartanak „Mit teszel ma melleid egészsége érdekében?” elnevezéssel. A rendezvény során más szűrővizsgálatok mellett az orvosok megvizsgálják a nők melleit. Bibić doktornő, a szabadkai Közegészségi Intézet nevében felhívta a szabadkai nők figyelmét, vegyenek részt ezen az eseményen és ellenőrizzék le egészségüket.
A megelőzésében fontos szerepet játszanak a szűrővizsgálatok, amelynek első és elengedhetetlen lépése az önvizsgálat, de fontos vizsgálómódszer az emlőultrahang és a mammográfia is. Dr. Szabó Vojnić Irén röntgenszakorvos elmondta, a daganatos megbetegedés korai felismerésében elengedhetetlen a digitális mammográf, amely meghibásodása miatt február 9-e óta nincs mammográfiai vizsgálat a Szabadkai Közkórházban. A műszer javíttatása nagy és pénzigényes munka, ezért kihasználva a mellrák elleni küzdelem országos napját, a röntgenszakorvos kérte a tartományi egészségügyi titkárság, valamint az egészségügyi minisztérium segítségét is, hogy ezt az életmentő műszert minél előbb újra használatba lehessen állítani.

Magyar ember Magyar Szót érdemel