2026. július 2., csütörtök

Szabadka

Két ország – közös ügyfélszolgálat

Tegnap hivatalosan is megnyílt Szabadkán a Telenor első közös telefonos ügyfélszolgálata, melynek különlegessége, hogy a szerbiai és a magyarországi ügyfelek hívásait is itt fogadják a telefonos ügynökök, akiknek csoportját magyar és szerb nyelvterületről állították össze.

Félmilliárd dinárral kevesebb a költségvetés

A Városi Tanács tegnap elfogadta a 2013-as költségvetésre vonatkozó módosítási javaslatot, amelynek értelmében a kiadásokat mintegy 446 millió dinárral csökkentették. A megtakarítást számos gazdaságosabb szerződéssel, illetve egyes területek költségvetésének csökkentésével sikerült megvalósítani, ismertette Dubravka Rodić, az önkormányzat pénzügyi titkárságának vezetője.

Szabadka: Rendőrkézen a sínrongálók

A közelmúltban, két esetben is megrongálták a tettesek a vasúti pályát. Egyik ilyen lopásra Bajmoknál került sor, ami miatt Zombor felé voltak fennakadások a vasúti forgalomban, a másik esetre pedig Kelebiánál, a magyar határ felé került sor.

A romák helyzetének javításáért

A romák helyzetének javítása céljából alakult tanács tegnap Szabadkán tartott ülést, melynek témája a romákat érintő problémák és e populációnak a társadalomba való bekapcsolása volt.Az egy hónappal ezelőtt történt gázolásos esetet követően Modest Dulić polgármester és Srđan Šajn, a Köztársasági Roma Integrációs Tanács elnöke megegyeztek, hogy a tanács legközelebbi ülésére városunkban kerül sor, mert nem csak akkor kell tenniük valamit, amikor valamilyen szerencsétlen események történnek, hanem afelé kell haladniuk, hogy tűzoltás helyett mun...

Szívünk egészségéért

A szív- és érrendszeri problémák egyike a leggyakoribb elhalálozási okoknak a világon, hiszen évente 17 millió 15 és 65 év közötti ember huny el ezektől a betegségektől, holott a szakemberek szerint egészséges életmóddal, helyes táplálkozással és rendszeres mozgással, kevesebb sós és zsíros étel fogyasztásával ez elkerülhető lenne. Mint arra dr.

Méhészeti napok Szabadkán

A hétvégén kerül sor Szabadkán a tizenhetedik méhészeti napokra, melynek szervezője a szabadkai Pčela Méhészegyesület. A háromnapos esemény pénteken veszi kezdetét és vasárnap este zárul, helyszíne pedig a városháza és a Dimitrije Tucović utca közötti sétálórészen lesz, melyen több mint harminc méhész standja lesz megtekinthető.