Szabadkán ebben az évben két páciensnél diagnosztizálták a nyugat-nílusi láz vírusát. Egyik páciens sem utazott azokba az egzotikus országokba, ahol jellemző a vírust hordozó szúnyogok jelenléte, vagyis mindkét páciens itteni szúnyogok csípésétől betegedett meg – tudtuk meg dr.
Szabadka
A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói önkormányzata újabb jótékonysági akciójának keretében ezúttal a Hallássérültek Iskolaközpontjába járó diákoknak kedveskedtek egy ajándékcsomaggal, melyet tegnap nyújtottak át nekik.
A hétvégén kerül sor a Szüreti Napokra Palicson, melynek keretében az idén is a már megszokott tartalmak várják a kilátogatókat.Szombaton 11 órakor veszi kezdetét a rendezvény, ekkor nyílik meg a Vigadónál a gyümölcs- és zöldségkiállítás, a kóstolással egybekötött borkiállítás, a szüreti piac, a mézkiállítás, a sajtbemutató, a virág- és faiskola-kiállítás, a kisállat-kiállítás, a kirakodóvásár és a szabadkai Rotary Klub jótékonysági akciója, a Humanizmus gyümölcse, amelynek keretében a tőlük megvásárolt ételből és italból befolyó pénzösszege...
Két év kihagyás után a hétvégén újra megrendezik Nagyradanovácon a Sportnapot, melyet ezúttal is művelődési és szórakoztató programok kísérnek.Csanádi József, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, vasárnap reggel nyolc órakor veszi kezdetét a sportprogram a művelődési ház melletti sportpályán.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat szabadkai fiókintézetének nyilvántartásában a legutóbbi adatok szerint 12 016 munkanélküli személy szerepel. A tavalyi év ugyanezen időszakában 11 447 munkanélkülit tartottak számon, vagyis mintegy ötszáz személlyel kevesebbet, ami azt jelenti, hogy a munkanélküliség nem növekedett jelentősen.
Írják meg Önök is igaz történetüket lapunk szabadkai oldalának Gengszterkorzó című rovatába, ha valamilyen bűncselekmény áldozatai voltak. Mi történt, hogyan reagált a rendőrség, sikerült-e elcsípni az elkövetőt vagy elkövetőket, visszakapták-e az eltulajdonított értéktárgyakat, és elégedettek voltak-e a bírósági epilógussal.

