2026. július 2., csütörtök

Szabadka

Használt autóhoz hamis számla

Amikor a zentai Laki Slobodan mintegy másfél évvel ezelőtt a szabadkai Nikolić Company Kft.-től, a város egyik legnagyobb autókereskedésétől megvásárolt egy külföldről behozott használt autót, még nem sejtette, hogy néhány hónapon belül milyen problémákkal kell szembesülnie.

Külön buszok a városnapon

A Subotica-trans utasforgalmi vállalat a városnap alkalmából a hétvégén, vagyis szombaton és vasárnap számos különjáratot indít a környező településekről, a következő menetrend szerint.Szombaton, augusztus 31-én Bajmokról (Bajmok – Ráta megállóról) 18.

Bízva az isteni gondviselésben

Más civil szervezetekhez hasonlóan a Caritas Szabadka is anyagi gondokkal küzd, hiszen ahogyan az életszínvonal csökken, és egyre több a rászoruló, úgy az adakozóképesség is észrevehetően lecsökkent, így minden tevékenységükre pályázat útján igyekeznek pénzt szerezni. Ric Gábor, a szabadkai Caritas koordinátora szerint ez az egyik legnehezebb évük, miközben számos területen próbálnak tenni és segíteni a rászorulókon.

Közös értékeink

A Magyarország–Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében három játszóházat tartanak a Szabadkai Városi Múzeumban. Tegnap a gyerekek Kiss Anikónak, a szabadkai Zeneiskola zongoratanárnőjének vezetésével a zenével ismerkedtek, többek között a hangokkal és a kottával.

Egy hét a DP-nek

Néhány hete a Liberális Demokrata Párt szabadkai szervezete, a Pont Most Egyesület, a Független Szociáldemokraták és a Szerbia Oroszok Pártja tartott közös sajtótájékoztatót, melyen a közbiztonság javítására tettek javaslatokat, és a városban uralkodó politikai helyzet mihamarabbi megoldását kérték.