2026. február 6., péntek

Nyitott tér, közös élmények

Fejlesztés az Erdőtelepítők parkjában

Szerződést kötött az óbecsei önkormányzat egy új, közösségi célokat szolgáló beruházás megvalósítására: 10,6 millió dinár értékben nyári terasz épül az Erdőtelepítők parkjában. A munkálatok kivitelezésére és a teljes tervdokumentáció elkészítésére a belgrádi székhelyű Tesla sistemi Kft. kapott megbízást.

A közbeszerzési eljárást nyílt pályázat keretében bonyolították le. A felhívást 2025. november 19-én tették közzé, a jelentkezési határidő december 18-a volt. A pályázatra egyetlen ajánlat érkezett, amely minden formai és szakmai követelménynek megfelelt, az ajánlott ár pedig a becsült értéken belül maradt, így a bizottság ezt nyilvánította nyertesnek. A szerződés bruttó összege 10.642.800 dinár, ami nettóban kifejezve 8.869.000 dinárnak felel meg. 

A beruházás hátterében civil kezdeményezés áll. A Szomszédok a szomszédokért civil csoport már 2023-ban javasolta, hogy az Erdőtelepítők parkjában olyan nyitott, rendezett közösségi tér jöjjön létre, amely alkalmas kulturális és közösségi események megtartására. A javaslat a lakossági részvételen alapuló költségvetési program keretében kapott támogatást.

A tervek szerint az új nyári terasz többcélú pavilonként működik majd, fedett résszel és kisebb színpaddal. Az elképzelések szerint a létesítményt kulturális rendezvények, előadások, kiállítások, filmvetítések, műhelymunkák, valamint iskolai és civil programok számára is használhatják. A fenntarthatóság jegyében a tetőszerkezetre napelemek felszerelését is tervezik, a pavilon pedig korszerű világítási, hang- és videotechnikai infrastruktúrát kap.

A projekt nem csupán az építmény kivitelezését foglalja magában, hanem a környező terület rendezését is. A parkban platót alakítanak ki, parkbútorokat helyeznek el, valamint kerékpár- és rollerparkoló, illetve elektromos rollerek és kerékpárok töltésére szolgáló pontok is létesülnek. A szerződés része egy tágabb településrendezési terv elkészítése is, amely a park további fejlesztésének alapjául szolgálhat. Még nem állnak rendelkezésre látványtervek, mivel a kivitelező feladata a teljes dokumentáció elkészítése, a koncepciótól a kivitelezési tervekig. A szerződésbe foglaltak szerint a tervezési anyagot 30 napon belül kell benyújtani, ezt további 30 napos tervezési szakasz követi, az engedélyek megszerzését követően a munkálatok kivitelezésére 90 nap áll.

A helyi önkormányzat reményei szerint az új létesítmény hozzájárul ahhoz, hogy az Erdőtelepítők parkja még inkább élő, közösségi térré váljon, és hosszú távon gazdagítsa Óbecse kulturális és közösségi életét.
 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A GastroFest nevű gasztronómiai fesztiválnak évek óta az Erdőtelepítők parkja ad otthont (Fotó: Kancsár Izabella/Archívum)