A magyar kultúra napja alkalmából az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör idei ünnepi rendezvényeként január 18-án, vasárnap 19 órai kezdettel mutatja be legújabb előadását a Perem Magyar Színházi Egyesület. A Különóra zongorára című egyfelvonásos komédia könnyed hangvétellel, humorral és váratlan fordulatokkal kínál szórakoztató estét a közönségnek.
Az előadás alkotója és motorja Rókus Zoltán színművész, a Perem Magyar Színházi Egyesület elnöke, aki íróként, rendezőként, színészként és díszlettervezőként egyaránt jegyzi a produkciót.
– A darabot Török Sophie, polgári nevén Tanner Ilona életműve ihlette. Számos művét elolvastam, és kirajzolódott előttem egy érdekes életszemlélet, amely abból fakadt, hogy ő egy neves író, költő felesége volt. Egész életében kereste a kitörés lehetőségét, miközben folyamatosan férje árnyékában élt. Valahonnan innen indul ez a egész történet, Tanner Ilona, Babits Mihály és Szabó Lőrinc hármasának a világából, amely végül egy kevésbé komor, inkább könnyed hangvételű komédia formájában öltött testet. A cselekmény egy nagyvárosi közegben, egy rózsadombi kúriában élő fiatal nő életét követi nyomon, aki gazdag családba házasodik be, ám a jólét önmagában nem elég számára: unatkozik, kiutat keres. Főhősnőnk a Kincses kávéházba kalandozik el, ahol megismerkedik egy bárzongoristával, akit ismerkedési szándékkal haza is visz. Ezzel veszi kezdetét a történet bonyodalma: hazatér a férj, betoppan egy régi ismerős, őrület alakul ki. Az előadás egyik meghatározó kelléke és mozgatórugója egy szekrény, amely rengeteg emléket és történetet rejt magában, s amelybe a szereplők elbújnak – mondta Rókus Zoltán.
Az előadás főszerepét Dedovity Tomity Lea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésznője játssza, aki Abonyi Gertrúd karakterét formálja meg.
– Nagyon örültem Rókus Zoltán felkérésnek. Az újvidéki Művészeti Akadémiáról az osztálytársaimmal közösen jöttünk nézni a Perem Magyar Színházi Egyesület előadásait, és mindegyik elnyerte a tetszésünket. Az általam megformált karakter elég bohém életet él, szereti az izgalmat, szeret játszadozni az emberekkel. A történet során megismerjük a karakter belső világát, hogy ő tulajdonképpen miért is ilyen, amilyen. Váltakozik a kislány és a csábító hölgy szerepében, miközben ügyesen vezeti a cselekmény szálait. Szereti, ha káosz van körülötte – közölte a színművésznő.
Mikes Aladár bőrébe Gusztony Endre szabadúszó színművész bújik.
– Mikes Aladár egy zenész, egy zeneszerző, aki találkozik egy lánnyal, akibe fülig bele is szeret. Később kiderül, hogy a lánynak ez csak egy egyéjszakás kaland volt, de a karakterem rögtön házasodna, és meg is jelenik ezzel a szándékával. Ledöbben, mert a lány nem éppen ezt szeretné, innentől kezdve pedig jönnek a félreértések és a furfangos komédiai csavarok – fogalmazott Endre.
Szirbik Zalánt, az Óbecsei Gimnázium tanulóját, a Becsei Színjátszó Odú egyik tagját Hintz Elemérként láthatja a közönség.
– Megilletődtem, amikor Zoli megkért, hogy játsszak az előadásban. Ő a Becsei Színjátszó Odú művészeti vezetője, és bár már régebb óta dolgozunk együtt, ez most más, hiszen ezúttal közösen állunk a színpadon. Ez a második előadásom felnőttekkel, így tapasztalatokra tehetek szert. Hintz Elemér egy komornyik. Hasonló szerepet már korábban is alakítottam a Becsei Színjátszó Odú Krumplis tészta című előadásában – mondta Zalán.
Az előadásra belépőjegyek még válthatók 300 dináros áron a Petőfi kultúrkör irodájában csütörtökön és pénteken 8 és 13 óra között, valamint a 021/69-10-556-os telefonszámon is foglalhatók.
Nyitókép: Gusztony Endre, Rókus Zoltán, Dedovity Tomity Lea és Szirbik Zalán a sajtótájékoztatón (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)


