2026. január 13., kedd

Bűncselekmények árnyékában

Súlyosbodó közbiztonsági problémák Péterrévén

Betörések, rablások, fenyegetések, bántalmazások és egy 74 éves asszony meggyilkolása 2024 nyarán – ezek a súlyos bűncselekmények nem egy nagyváros krónikájából valók, hanem Péterrévéről, az Óbecse községhez tartozó településről, ahol évek óta nem működik állandó rendőrőrs. Bár a rendőrség időnként jelen van a faluban, a helyiek szerint ez nem elegendő a biztonság garantálásához. Állításuk szerint mind a lakosok, mind a rendőrség ismeri a legtöbb elkövetőt, ám a kiskorúak esetében nincsenek érdemi intézkedések, a felnőttek pedig gyakran enyhe büntetést kapnak. A péterréveiek szerint a közbiztonság folyamatosan romlik, a félelem pedig egyre inkább a mindennapok részévé válik.

A legutóbbi bűncselekmények a karácsonyi és újévi ünnepek alatt történtek. A romló közbiztonság egyik kézzelfogható példája Szalonnás Gábor péterrévei lakosnak és feleségének az esete, akiknek otthonát megrongálták, betörték az ablakot és a rolót, majd meg is fenyegették őket. A fiatalember tapasztalatairól és félelmeiről nyilatkozott lapunknak.

– Szenteste éjszaka, fél egy körül egy helyi kiskorú egy kapához hasonló tárggyal betörte házunk egyik ablakát, és a rolót is megrongálta. Az eset idején nem tartózkodtunk itthon, a riasztó megszólalására figyeltünk fel. A történteket biztonsági kamera rögzítette, az esetről értesítettük a rendőrséget – mesélte Gábor.

Kolompár Imre és családja segítséget remél (Kancsár Izabella felvétele)

Kolompár Imre és családja segítséget remél (Kancsár Izabella felvétele)

Szalonnás Gábortól azt is megtudtuk, hogy december 31-én ugyanez a kiskorú ment be a  házukba, és fegyvert fogott rá.

– Arra utasított, hogy menjünk ki az utcára, a kamerák elé. Amikor az utcán voltunk, megjelentek a családtagjai, akik elvették tőle a fegyvert. Ezt követően a támadó bejött az udvarba, ahol dulakodás alakult ki. Ekkor én ellöktem őt, majd két, számomra ismeretlen személy érkezett, akik lefogták a gyereket. Kihívtuk a rendőrséget, akik elszállították a támadót. A helyzetet súlyosbítja, hogy az elkövető a közvetlen szomszédunk. A házunkat egy minisztériumi pályázat keretében vásároltuk meg, amely tízéves elidegenítési tilalommal jár, mi három éve élünk itt. Úgy érezzük, elértük a tűréshatárt, Péterrévén a közbiztonság nem megfelelő. Feleségemmel kettesben élünk, és félünk. Korábban is történt már több incidens, amelyeket nem tudtunk bizonyítani. Előfordult, hogy az autónkat rongálták meg – tette hozzá.

A tettest, a 16 éves, péterrévei illetőségű fiút több bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a napokban vették őrizetbe. A rendőrség tájékoztatása szerint a kiskorút három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják: közbiztonság veszélyeztetésével, rongálással, valamint hivatalos személy akadályozásával szolgálati feladata ellátása közben. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy a fiatal gereblyével betörte egy péterrévei nő házának négy ablakát, továbbá megrongálta két gépkocsiját. Emellett azzal is gyanúsítják, hogy két alkalommal telefonon felhívta az óbecsei rendőrállomást, ahol megfenyegette és sértegette a rendőröket. A kiskorút a nagybecskereki Felső Ügyészségen hallgatták ki, ezt követően az illetékes bíró 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el ellene.

Bár az esetet nem sikerült bizonyítani, a péterrévei Kolompár Imre szerint megalapozott a gyanú, hogy két hónappal ezelőtt ugyanez a kiskorú gyújtotta fel a házukat.

– A tüzet a vejem vette észre. A rendőrség elvégezte a helyszínelést, és elsődleges tájékoztatásuk szerint feltételezhető, hogy az elektromos hálózat meghibásodása okozta a tüzet. Mi azonban úgy véljük, hogy az ingatlant benzinnel leöntötték, majd felgyújtották. Jelenleg nincs hova mennünk, a fiamnál élünk, kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk. Segítséget remélünk, akár egy másik lakhatási lehetőség formájában is. Különösen fájdalmas számunkra, hogy ez már a második házunk, ami leégett. Egy másik súlyos incidens is történt. A fiam egy este elment a boltba, és támadás áldozata lett. A temetőből kiugrottak maszkot viselő személyek, úgy leütötték, hogy kórházba került – közölte Imre. Hozzátette, hogy a családja fél a szóban forgó fiatalembertől, akivel korábban több konfliktusuk is volt, és aki állítása szerint fegyverrel is fenyegette őket.

– A kialakult helyzet miatt a gyerekeket sem mertem iskolába vinni. Az esetekről értesítettük a rendőrséget, valamint a Szociális Központot is – mondta Imre.

Betört ablak és megrongált roló várta haza Szalonnás Gábort és feleségét (Szalonnás Gábor felvétele)

Betört ablak és megrongált roló várta haza Szalonnás Gábort és feleségét (Szalonnás Gábor felvétele)

Szabó Attila helyi lakos hangsúlyozta, hogy a péterrévei közbiztonság problémája korántsem új keletű jelenség. Elmondása szerint a lakosok időről időre az önkormányzat illetékeseihez és a rendőrséghez fordulnak segítségért. Hozzátette, hogy az érdemi változás azonban elmaradt: a hangzatos ígéreteket mindeddig kevés vagy egyáltalán semmilyen kézzelfogható intézkedés nem követte.

– Péterrévén, főként a téli időszakban, sajnos folyamatosak a lopások és más, erőszakos bűncselekmények. Több éve próbálkozunk a közbiztonság helyreállításával, aláírásgyűjtést is szerveztünk. 2012-ben önszerveződésbe fogtunk, ám a kezdeményezés miatt támadások értek bennünket, helyi polgárokat: „szabadcsapatoknak” neveztek minket, politikai támadások is értek. Előfordult, hogy péterréveieket felvettek az időközben megszűnt Óbecse községi biztonsági szervezetbe, ám végül nem fizették ki őket. Mára jelentősen megromlott a bizalmunk a különböző szervek iránt, legyen szó akár az önkormányzatról, akár a belügyi szervekről vagy bármely más illetékes intézményekről, amelyeknek tenniük kellene azért, hogy rend és nyugalom legyen Péterrévén. Attól tartok, hogy a helyieknek előbb-utóbb elegük lesz, és valamiféle polgári elégedetlenség alakulhat ki. Bízom benne, hogy ez nem történik meg, a legjobb az lenne, ha az állam végezné a dolgát, hiszen mi ezt várjuk el. Több mint egy évtizedes problémáról van szó: bűnöző családok és klánok élnek a faluban, akiket mindenki ismer. A letartóztatott kiskorú több tucat bűncselekményt követett már el. Mindenki tudta, hogy ez bekövetkezhet, és meg lehetett volna előzni. A rendőrség és a szociális intézmények helyzete sem könnyű, hiszen törvényben meghatározott keretek között kell működniük, ugyanakkor ennél többet lehetne és kellene tenni – fogalmazott Attila.

Györe István szerint a közbiztonsági helyzet immár riasztó. Az egyre gyakoribb, súlyos bűncselekmények mély nyugtalanságot keltenek a helyi közösségben.

– Ha nem szedjük le időben az almát, a barackot vagy a birsalmát a gyümölcsösünkben, akkor könnyen megelőznek bennünket, és ellopják a termést. Résen kell lennünk. A gyümölcsösben már előfordultak kisebb lopások, a házunknál eddig nem történt incidens, ott vannak biztonsági kamerák. Az idősebb lakosok azonban kiszolgáltatottabbak: hozzájuk rendszeresen bejárnak, és a faluban több olyan személy is él, aki bűncselekményeket követ el. Arra kérem a helyiket, hogy ha bármilyen jogsértést tapasztalnak, ne hunyjanak szemet felette, hanem értesítsék az óbecsei rendőrséget. Amennyiben őket nem sikerül elérni, akkor az újvidéki rendőrséghez forduljanak, illetve hívják a 192-es hívószámot. Fontos, hogy minden eset a hatóságok tudomására jusson, bekerüljön a statisztikákba, és a valós helyzet tükröződjön. Ugyanilyen lényeges, hogy ne ösztönözzük a lopásokat: ne vásároljunk lopott fát, halat, rosszvasat, szerszámokat vagy más termékeket. Tudom, hogy sokan nehéz anyagi helyzetben vannak, és ott próbálnak spórolni, ahol tudnak, de erre különösen figyelnünk kell – hangsúlyozta István.

Bár a 14 év feletti személyek büntetőjogi felelősséggel tartoznak, a kiskorúak esetében a büntetések korlátozottak. A 14 év alatti gyermekek nem vonhatók büntetőeljárás alá, ezekben az esetekben a szociális központ jár el. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kancsár Izabella felvétele