Iskolanapot ünnepelt pénteken az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola, ahol sajátos nevelési igényű gyermekek oktatásával és nevelésével foglalkoznak. Az Óbecsei Városi Színházban megtartott ünnepi műsorban minden osztály képviseltette magát.
– A Testvériség Általános és Középiskola minden évben december 3-án ünnepli a fogyatékossággal élő emberek világnapját, és egyben az iskolanapját is. Tavaly rendhagyó módon ünnepeltünk az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagytermében, akkor kétórás műsorral készültünk. Ebben az évben sem feledkeztünk meg erről a jeles napról, habár nagyon nehezen indult az idei tanévünk. A kezdeti nehézségek ellenére azonban mégsem adtuk fel. A gyerekek nagyon szeretik a verseket, a dalokat, ezeket a különleges műsorszámokat, örömmel és nagyon nagy kedvvel vették az akadályokat annak érdekében, hogy elsajátítsák és begyakorolják azokat. Az idei rendezvényt összekötöttük Mikulás napjával, így ajándékcsomagot kaptak a diákjaink – mondta Kurczinák Kiss Szilvia, az óbecsei Testvériség Általános és Középiskola igazgatónője.
Az ünnepi műsor után az intézmény központi épületében az iskola munkaközösségének szerveztek programot.
Nyitókép: Az iskola tanulói idén is színes műsorral készültek (Fotó: Testvériség Általános és Középiskola)


