2025. augusztus 23., szombat

„A jövőt megtiszteljük azzal, hogy készülünk rá”

Óbecsén az idén is kétnapos rendezvénysorozattal emlékeztek Szent István napjára

Pénteken és ma tartották meg a hagyományos Szent István-napi rendezvényt Óbecsén a helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör szervezésében. Az ünneplés pénteken késő délután vette kezdetét az Óbecsei Schola Cantorum Énekkar vendégváró koncertjével az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébániatemplomban. A koncert után kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak. A szentmisét követően a Köztársaság utcában felállított szabadtéri színpadon folytatódott a program, amelynek kezdetén Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke, a Petőfi kultúrkör elnökségi tagja mondott ünnepi beszédet, majd megszegte az új búzából készült kenyeret.

 

A megszentelt kenyeret Kiss Igor vágta fel (Fotó: Kancsár Izabella)

A megszentelt kenyeret Kiss Igor vágta fel (Fotó: Kancsár Izabella)

– A jövő nem fog „csak úgy” megérkezni. A jövőt megtiszteljük azzal, hogy készülünk rá. Szent István sem várakozott: szervezett, épített, tanított, és példát mutatott. Számunkra ez ma azt jelenti, hogy a hagyományainkat bátran összekötjük a tudással és az innovációval. Jelenti azt, hogy a gyermekeinket anyanyelvük szeretetére neveljük, de arra is, hogy tiszteljék mások nyelvét és kultúráját. Jelenti azt, hogy nem elég jónak lenni, jobbnak kell lenni: pontosabban dolgozni, tisztábban beszélni, felelősebben dönteni. Jelenti azt is, hogy a közéletben a hangos szó helyett az igaz szóra, a sértés helyett az érvekre, a megosztás helyett az összekapcsolásra törekszünk – fogalmazott Kiss Igor. 

A rendezvény ünnepi műsorral folytatódott. Először a 60 éves Csongrádi Fúvószenekar adott koncertet, majd a budapesti Pódium Színház művészei mutatták be Álom, amit nem láttak még című operettműsorukat. Ezután Koncz Antónió és Hódi Lúcia Sodródj az árral! című koncertjével lépett fel, később a OneBeat táncegyüttes látványos show-műsorával szórakoztatta a közönséget. Az est folytatásaként a Night Cruisers Band koncertezett. A rendezvénysorozat első napját látványos tűzijáték zárta.

– Az idei fellépők közül többen is kötődnek Óbecséhez. Csongrád Óbecse testvérvárosa, a Night Cruisers Band énekesnője, Magyar Réka óbecsei. Kiss Vidor, a OneBeat táncosa a Petőfi kultúrkörben kezdett el táncolni, Hódi Lúcia és Koncz Antónió szintén óbecseiek, a kultúrkör tagjai voltak. A Pódium Színház tagjai hozzánk már hazajárnak fellépni, évente többször látjuk őket vendégül. Az a tapasztalatunk, hogy a közösség nagyon szívén viseli a Szent István-napi rendezvényt. Hálára ad okot az igyekezetük, felajánlásokkal keresnek meg bennünket, anyagilag, de egyéb adományokkal is támogatnak minket. Ez nagyon sokat jelent számunkra. Köszönet illeti mindazokat is, akik talán a háttérben, láthatatlanul, de szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy a program zökkenőmentesen és sikeresen valósuljon meg – mondta Ricz Kasziba Beáta, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör programszervezője.

Pénteken este adott koncertet a 60 éves Csongrádi Fúvószenekar (Fotó: Kancsár Izabella)

Pénteken este adott koncertet a 60 éves Csongrádi Fúvószenekar (Fotó: Kancsár Izabella)

A Night Cruisers Band az óbecsei Szent István-napi rendezvényen (Fotó: Kancsár Izabella)

A Night Cruisers Band az óbecsei Szent István-napi rendezvényen (Fotó: Kancsár Izabella)

Ma délután tartották meg a hagyományos főzőversenyt a kultúrkörnél, amelyre 36 csapat jelentkezett be. A legjobb szakácsok értékes nyereményekben részesültek. Emellett színes gyermekprogramok és éjfélig tartó utcabál várta az érdeklődőket.

A Szent István-napi rendezvény a MOL – Új Európa Alapítvány, a tartományi kormány, az óbecsei önkormányzat, valamint helyi vállakozók, vállalatok és magánszemélyek támogatásának köszönhetően valósult meg.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak az alsóvárosi Páduai Szent Antal-plébániatemplomban (Fotó: Kancsár Izabella)