2024. május 12., vasárnap

Mesejáték a János vitézből

Alsósoknak készített interaktív előadást az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület

Az óbecsei Perem Magyar Színházi Egyesület Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített interaktív előadást alsós diákok számára. A nyilvános főpróbát kedden tekintették meg az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a helyi Petőfi Sándor Általános Iskola negyedikesei. Az előadás rendezője Rókus Zoltán színművész, a Perem Magyar Színházi Egyesület elnöke, aki egyben a főszerepet is játssza.

– Kétszáz évvel ezelőtt született Petőfi, és ennek apropóján kerestünk egy olyan darabot, ami a gyerekekhez közel áll. Mivel ötödikes házi olvasmányról van szó, az volt az elképzelés, hogy próbáljuk meg elhinteni a magvakat a János vitézből az alsós korosztálynak. Ez egy igen nehéz nyelvezetű szöveg, az ötödik osztályosoknak nem, de a piciknek igen. A gyerekelőadás mint olyan, a látványvilágra támaszkodik, mi is erre támaszkodtunk. Megpróbáltam a szöveget úgy leegyszerűsíteni, hogy az könnyen fogyasztható legyen, és egy mesejátékot építettünk ki a János vitézből. Rengeteg kellékünk van, közel hetven darab, vannak bábok, ábrázolások, de van egy központi eleme is az előadásnak, mint díszletelem. A mintegy félórás darabot Vajdaság-szerte láthatják majd a gyerekek. Az a célunk, hogy a kicsik felkészüljenek arra, hogy ha ötödik osztályban megkapják a János vitézt, akkor már legyen egy képük, egy világuk róla – mondta Rókus Zoltán.

Az előadásban Szedlár Mónika és Krémer Martina színészként, Cseszák Zsombor pedig zenészként működik közre.

– Zoltán megírta a János vitéz színpadi formáját, ami alapján ugyan voltak előzetes ötleteim, viszont amikor már én is belecsöppentem a próbafolyamatba, akkor ezeket át kellett alakítani. Igazából teljesen meg kellett változtatni az addig ötleteimet. Jobban tudtam inspirálódni a próbák során. Alapvetően népzenész vagyok, ebből a zenei világból táplálkoztam főleg, viszont próbáltam kicsit bluesos ritmusokat, dallamokat, hangulatokat belecsempészni. Tehát nem minden konkrét dal népdal, hanem vannak kis improvizációk is benne – közölte Cseszák Zsombor.

Az előadás a budapesti Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósult meg, és Vajdaság több településén is láthatják majd az alsós diákok.

Nyitókép: A Perem Magyar Színházi Egyesület Petőfi Sándor János vitéz című művéből készített interaktív előadást, fotó: Kancsár Izabella