2024. május 26., vasárnap
ÓBECSEI PETŐFI SÁNDOR MAGYAR KULTÚRKÖR

Alkalmi műsor a magyar kultúra napja alkalmából

Pénteken 19 órai kezdettel 200 év tűnődés–Petőfi kora és emlékezete címmel ünnepi műsort tartanak az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a magyar kultúra napja alkalmából. Ünnepi beszédet Illés Péter, a Csongrádi Információs Központ Csemegi Károly Könyvtár és Tari László múzeumigazgatója tart, míg a műsorban a Csongrádi Színtársulat, az óbecsei Kiscimbora énekegyüttes és Rókus Zoltán színművész lép fel.

– Minden évben megünnepeljük ezt a jeles napot, de az idén kettős ünnepet ülünk. Kétszáz esztendeje született egy nagy vers, amely nemzeti költészetünk egyik gyöngyszeme, alapdarabja, a magyar nép himnusza lett, illetve Petőfi Sándor, egyesületünk névadója születésének kétszázadik évfordulóját ünnepeljük. Örülök annak, hogy testvérvárosunkból, Csongrádról érkezett vendégeink és fellépőink együtt ünnepelnek velünk. Ők Petőfi Sándor verseiből és Szendrey Júlia naplójából összeállított zenés színpadi előadást mutatják be. A műsor egy sötét, sorsfordító történelmi pillanatban játszódik, amelyben mégis a lánglelkű költő szelleme mutatni tudja a fényt és a reményt a jövő számára – mondta Ricz Róbert, a Petőfi kultúrkör elnöke.