2024. május 9., csütörtök

Ismét Vuk Radojević Óbecse község polgármestere

Az óbecsei községi képviselő-testület tegnap megtartott 36. ülésén Vuk Radojevićet választotta meg Óbecse község polgármesterének. Vuk Radojević korábban, 2012 és 2016 között töltötte be ezt a tisztséget. 2016 júniusában nevezték ki a Tartományi Mezőgazdasági, Vízgazdálkodási és Erdészeti Titkárság élére, 2018-ban doktorátust szerzett az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karán, 2020 decembere óta pedig az újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet igazgatóhelyettese volt. A szavazásra azért volt szükség, mert március 29-én, hosszú és súlyos betegség után elhunyt Dragan Tošić, Óbecse község előző polgármestere. Dragan Tošić 2016-ban épp Vuk Radojevićet váltotta ezen a tisztségen.

– Rendkívül vegyesek az érzelmek, hiszen munkatársam, Dragan Tošić nemrég itt hagyott bennünket, ezért új vezetőt kellett választani a község élére. Meggyőződésem azonban, hogy Tošić úr is azt szeretné, ha ott folytatnánk a munkát közös erővel, ahol ő abbahagyta. Hatalmas megtiszteltetéssel tölt el, hogy ismét betölthetem ezt a tisztséget, hiszen ebben a városban élek születésem óta. Minden energiánkkal Óbecse község további fejlődésén fogunk dolgozni, hiszen a polgárok ezt várják el tőlünk. Az előttünk álló időszakban a nagyberuházásokra fektetjük a hangsúlyt. Ezeket a projekteket el kell kezdenünk a választásokig. Ide tartozik például a Vajdaság mosolyának nevezett Zombor–Nagykikinda gyorsforgalmi út megépítése, amely Óbecsét is érinti majd, valamint a község szennyvízhálózata is. Az önkormányzat már teljesen kidolgozta ennek a projektnek a műszaki dokumentációját. Az elkövetkező napokban egyeztetünk a környezetvédelmi miniszter asszonnyal a találkozó időpontjával kapcsolatban, hogy minél előbb megtegyük a szükséges lépéseket, és mihamarabb elkezdjünk dolgozni a projekt megvalósításán. Ennek a beruházásnak az értéke mintegy ötvenmillió euró – fogalmazott az újonnan megválasztott polgármester, aki köszönetet mondott a községi képviselő-testület tagjainak a neki szavazott bizalomért.

Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy a polgármester és az új vezetőség továbbra is számíthat a Vajdasági Magyar Szövetség támogatására.

– A polgármester-helyettes és a tanácstagok is gyakorlatilag ugyanazok maradtak, ez pedig azt jelenti, hogy ugyanazt a munkát szeretnénk közösen folytatni. Bőven van mit tenni, vannak már kivitelezés alatt álló projektek, és olyan nagyobb tervek is, amelyeknek még nem kezdődött el a megvalósítása. Vannak olyan projektek, amelyeket az elkövetkező bő egy évben, tehát a következő választásokig sikerül majd befejeznünk, vannak olyanok is, amelyeket sikerül elkezdenünk, ez az idő rövid, viszont nagy munka áll előttünk – közölte a községi képviselő-testület elnöke.

A községi képviselők újraválasztották Svetlana Vuletićet a polgármester-helyettesi tisztségében. Bonifárt László, a Vajdasági Magyar Szövetség frakciójának a tagja benyújtotta lemondását, Szilágyi Attila lett a községi képviselő-testület új képviselője.

Nyitókép: Ismét Vuk Radojević Óbecse község polgármestere (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)