Törökbecse után az óbecsei Városi Színház Kör Galériájában nyílt meg pénteken Tót Kása Piroska helyi amatőr festő Lélekpihentető akvarellek elnevezésű önálló kiállítása.
Óbecse
Párja nincs… címmel tartottak nemzetközi gyermek-néptánctalálkozót szombaton este az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A mintegy másfél órás műsorban a házigazdák mellett a törökbecsei, a szabadkai, a magyarcsernyei, a zentai és az óbecsei néptáncosok mutatták be felkészültségüket az óbecsei Fokos zenekar kíséretében, de Csongrádról is érkeztek néptáncos fiatalok.
A koronavírus-járvány okozta két év kihagyás után idén újra megrendezik a Fantast elnevezésű nemzetközi zenei vetélkedőt Óbecsén.
A faluban három nappal ezelőtt kezdték meg az aláírásgyűjtést a rendőrség egész napos jelenlétéért, amit idáig több mint háromszázan láttak el kézjegyükkel – írja a Moj Bečej hírportál.
Megtelt az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör nagyterme pénteken, ezúttal meseelőadást láthattak a helyi óvodások és kisiskolások. A Mátyás király aranyszőrű báránya című népmesét népzenei aláf...
Június 17-én és 18-án tartják meg az Óbecse éjjel elnevezésű rendezvényt a város központjában található Felszabadulás téren. A rendezvény sztárelőadója ezúttal Zdravko Čolić énekes lesz, aki június 18-án, szombaton áll színpadra – közölték a szervezők.

