2024. május 9., csütörtök

Az önkéntességet népszerűsítették

Kisoroszon lezajlott az önkéntes tűzoltó-egyesületek ifjúsági bajnokságának nagykikindai körzeti fordulója

Vasárnap a kisoroszi Crvena zvezda Labdarúgóklub stadionjában rendezték meg a nagykikindai körzethez tartozó önkéntes tűzoltó-egyesületek ifjúsági és gyermek-tűzoltóversenyét, amelyen idén több mint százötven nagykikindai és magyarkanizsai résztvevő mérte össze tudását. A két kategóriában összesen tizenhat tűzoltó csapat vett részt, akik közül a legjobb nyolc részt vehet a július 15-e és 17-e között Újvidéken megrendezendő köztársasági szintű bajnokságon.

A Kisoroszi Önkéntes Tűzoltó-egyesület idén fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepli, és ezért döntött úgy a Nagykikindai Városi Tűzoltószövetség, hogy itt rendezik meg a versenyt, számolt be Talpai Ernő elnök. Elmondta azt is, hogy vidéken jellemző, illetve családi hagyomány az, hogy a gyermekek tagjai lesznek az önkéntes tűzoltó-egyesületeknek, a tagság szinte nemzedékről nemzedékre öröklődik.

– Ami nagyon fontos, az az, hogy minden tűzoltóságnak megvan a saját általános célú egysége, amely készen áll a gyors reagálásra, nemcsak egy tűzeset során, hanem egyéb vészhelyzetekben is. Szeretnénk továbbra is ápolni az önkéntes tűzoltás szellemiségét, és remélem, hogy a jövőben is ott tudunk lenni a polgárok mellett, segítve őket, amikor csak szükségük van ránk – mutatott rá Talpai Ernő.

A rendezvényt Mladen Bogdan, a nagykikindai városi képviselő-testület elnöke nyitotta meg, aki az önkéntes tűzoltó-egyesületek munkáját méltatta.

– A résztvevők ma amellett, hogy megmutathatják, mit is tudnak, népszerűsíthetik az önkéntességet és mindazokat az eszközöket, ami a tűzoltó-egyesületek rendelkezésére áll. Nagykikinda városa továbbra is támogatja az önkéntes tűzoltóságokat, mert ők nagy tiszteletet érdemelnek, szem előtt tartva azt, hogy folyamatosan dolgoznak a válságok és vészhelyzetek megoldásán – hangsúlyozta Mladen Bogdan.

Nyitókép: A Kisoroszi Önkéntes Tűzoltó-egyesület fennállásának kilencvenedik évfordulóját ünnepli (Fotó: Vidács Hajnalka)