Mintegy 4500 tanuló számára csengettek be tegnap a nagykikindai önkormányzat területén működő tizenöt általános és négy középiskolában. Az idei tanévben 435 kisdiák ült először iskolapadba, akiket a város ezúttal is ingyenes tankönyvekkel, tanszerekkel és tornazsákkal támogatott. Az első osztályosokat Mladen Bogdan polgármester és a városi tanács tagjai a nagykikindai Žarko Zrenjanin, valamint a basahídi Október 1. Általános Iskolában köszöntötték, ahol sikeres iskolakezdést kívántak nekik. Mladen Bogdan a sajtónak nyilatkozva kiemelte, hogy az oktatás színvonalának emelése és az iskolai körülmények javítása továbbra is az önkormányzat egyik legfontosabb célkitűzése. Mint mondta, a következő időszakban több jelentős beruházás is lezárul, köztük a gimnázium, a közgazdasági és kereskedelmi iskola, valamint a Fejős Klára Általános Iskola épületének felújítása.



