A nagykikindai községhez tartozó Homokréven (Mokrinban) ötven év után új épületbe költözött a postahivatal.
Az új épület a Szent Száva és a Dositelj Obradović utca sarkán található, modern külsőt és új berendezéseket kapott. Az új létesítményt Nikola Lukač polgármester is megtekintette.
– A polgárainkkal folyamatosan beszélgetünk arról, mire lenne szükségük, a homokréviek pedig egy új postaépületet szerettek volna, ami megfelel a jelenkor kívánalmainak. Egyeztettünk a Szerbiai Postával is, és az ő beleegyezésükkel sikerült egy olyan új épületet kialakítanunk, ami a dolgozók és az ügyfelek igényeit is kielégíti – mondta a polgármester.
Az új létesítményben hatan dolgoznak, és immár arra is lehetősége lesz a polgároknak, hogy pénzt váltsanak.
– Az előző hivatal egy magánépületben kapott helyett, így annak a felújítása és korszerűsítése nagyobb beruházást igényelt volna – tette hozzá Goran Ristić, a homokrévi helyi közösség tanácsának elnöke.

Nyitókép: Új és korszerű épülete lett a postának Homokréven (Fotó: Vidács Hajnalka)