2024. május 9., csütörtök

Kitakarították a faluból kivezető utakat

A tordai helyi közösség tanácsának és elnökének a kezdeményezésére, a helyi közösség anyagi hozzájárulásával, az elmúlt napokban Dobai Sándor és ifj. Kocsmáros Tibor gépeikkel kitakarították a faluból kivezető utak kijáratait, ezzel is megkönnyítve az aratásban részt vevő járművek közlekedését. A helyi közösség ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy a most kitakarított háztelkek előtti tereknek vannak tulajdonosai is, akik az előírások értelmében kötelesek rendben és tisztán tartani az érintett telkeket és a hozzá tartozó utcarészt is.

Nyitókép: A kombájnok már akadályoktól mentes utakon közlekedhetnek (Fotó: Barna Nóra)