2024. május 9., csütörtök

Kerékpárutat kérnek a muzslyaiak

A nagybecskereki városházán tegnap átadták az erre vonatkozó petíciót

Tegnap a nagybecskereki városháza iktatóirodájában átadták annak a 2211 polgárnak az aláírásával hitelesített petíciót, amelyben azt kérik a városatyáktól, hogy építsenek kerékpárutakat Muzslya helyi közösségben. A kezdeményező a Kövirózsa 023 környezetvédelmi egyesület volt, amelyhez később csatlakozott a Kreni-Promeni egyesület nagybecskereki szervezete. A muzslyai kerékpárút megépítésének a problémája csaknem egyidős a Béga-menti város ivóvízének a problémájával. De sajnos az is közös, hogy máig egyiket sem oldották meg.

– Még egyszer próbáljuk felhívni a hatóságnak a figyelmét ennek a bicikliútnak a fontosságára. Erről már negyven évvel ezelőtt is beszéltek, mikor én odaköltöztem Muzslyára. Azóta már 35 kilométer kerékpárutat építettek ki Nagybecskereken, Muzslyán még egy kilométert sem. A legnagyobb probléma a főutcán, a Magyar kommün utcában van. Itt van az óvoda, az iskola, a községháza, a posta, a templom. Rengetegen járnak biciklivel és mivel mindennap több és több az autó, igen veszélyes biciklizni. Nem tudjuk elfogadni azt a kijelentést, hogy a bicikliút megépítése lehetetlen, mert itt megy el a gázvezeték és a villamos vezeték. Manapság már hegyeket bontanak utak miatt – mondta Barna Mária, a Kövirózsa 023 egyesület elnöke.

A probléma tehát nem új keletű, a nagyszámú kerékpáros és a megnövekedett autóforgalom következtében pedig a helyzet évről évre rosszabb – állítják a petíció kezdeményezői.

– Nagybecskerek 2015-ben erre a célra ajándékba kapott egy tervet, de azóta nem történt semmi, viszont 31 alkalommal ment ki Muzslyára helyszínelésre a közlekedési rendőrség a súlyosabb következményekkel járó balesetek miatt, amelyekben legtöbbször a kerékpárosok kerültek kórházba. A polgárok joggal kérik a biztonságosabb kerékpáros közlekedést. A polgármester és a városi képviselő-testület köteles harminc napon belül a testület napirendjére tűzni a témát, vagy pedig választ adni arra, hogy ez mikor történik majd meg. Az ország törvényeit mindenhol tiszteletben kell tartani – nyilatkozott Zorica Čordašić, a Kreni-Promeni egyesület nagybecskereki képviselője.

Nyitókép: Több mint kétezren írták alá a petíciót (Fotó: Kecskés István)